Kevés izgalmasabb karrierváltás létezik annál, mint amikor valaki a hadsereg fegyelmezett, hierarchikus világából a vállalati szektor emberközpontú, dinamikus közegébe lép át. Tapodi Máté, az egyik legnagyobb elektromos autógyártó cég Senior Nemzetközi HR Specialistája pontosan ezt tette és több, mint egy évtized katonai szolgálat után kezdte építeni karrierjét HR szakemberként.
Máté őszintén mesél a döntés hátteréről, a félelmeiről, a kezdeti kihívásokról és azokról a tanulságokról, amelyek bárkinek hasznosak lehetnek, aki karrierváltáson gondolkodik.
T.A.: Mennyi időt töltöttél a katonaéletben, milyen pozícióban és miért választottad akkor ezt a hivatást?
T.M.: A Magyar Honvédségben összesen 11 évet töltöttem el, amiből 4 év a tisztképző intézményben, és 6,5 évet töltöttem tiszti beosztásban “csapatnál”, először szakaszparancsnokként, illetve századparancsnokhelyettes és végül századparancsnokként. Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy teljes szolgálati időm alatt végig lövész-harcoló beosztásban szolgálhattam és hogy több alkalommal missziós területen is próbára tehettem saját magamat.
A Honvédség kezdetben számomra egyfajta “lázadás” volt, mert úgy éreztem valami teljesen mást, izgalmasat szeretnék csinálni, ami semmiképp egy átlagos “irodai” munka (ironikus, hogy most már idősebb fejjel, pont egy ilyen munkakörben dolgozom) illetve vonzott a kaland és a kihívás is, amit már mindenki megismerhet a különböző háborús filmekből, vagy játékokból is.
Ezen túlmenőleg pedig úgy éreztem, hogy alkalmas lennék vezetői feladatok ellátására is, ezért mindenképpen tiszt szerettem volna lenni. Ez később be is igazolódott és a tiszti léttel szinte minden szempontból tudtam azonosulni.
T.A.: Mi motivált arra, hogy elhagyd a Honvédséget, és a HR világában folytasd a pályafutásodat? Miért pont a HR?
T.M.: Egy idő után azonban eljött az a pont, amikor úgy éreztem, hogy belefektette energia és idő már nem kapja meg azt a fajta ellentételezést és jövőképet, amit idősebb fejjel elképzeltem magamnak. Mivel nagyon sok feladatot vállaltam el, amiket mindig nagy lelkiismerettel el is végeztem, így egy kiégés közeli állapotba kerültem, amire sajnos a szervezetnek már nem volt megfelelő válasza. A kisfiam megszületése után pedig már teljes mértékben biztos voltam abban, hogy a katonai karriert már nem tudom tovább folytatni, és a vele járó lemondásokat pedig nem akarom vállalni. Ezért mint felelős vezető azt a döntést hoztam, hogy nem kívánok más beosztásban szolgálni a szervezeten belül, hanem kiválok a kötelékből.
A HR választása pedig már ezek előtt is kézenfekvőnek tűnt. Mivel tudtam, hogy a polgári életben nagyon fontos a szakirányú végzettség, ezért már a leszerelésem előtti években tudatosan készültem arra, hogy ezeket minél előbb megszerezzen, hogy minél jobb esélyem legyen a munkaerőpiacon. Ezt egyébként kifejezetten ajánlom mindenki másnak is, aki ilyen jellegű váltáson gondolkozik, hogy fektesse bele az időt és az energiát abba, hogy amikor majd eljön a váltás ideje, akkor már rendelkezzen olyan tudással és végzettséggel, ami biztosítani tudja azt, hogy minél gyorsabban munkába állhasson.
Katonai vezetőként nagyon sok személyügyi feladatot kellett kontrollálni, illetve ellenőrizni, illetve a teljesítmény menedzsment, tréningek is a feladatkörömbe tartoztak a napi katonai feladatok mellett is.
Amikor jelentkeztem az Emberi erőforrás menedzsment mesterképzésre az ELTE-PPK-ra, akkor egy felvételi elbeszélgetésen kellett részt vennem, ahol számomra is meglepő módon, nagyon sok kérdésre a megfelelő választ tudtam adni, csupán az alegység parancsnoki tapasztalataim alapján is.
T.A.: Voltak benned félelmek, kétségek a karrierváltás kapcsán?
T.M.: Őszintén szólva még most is folyamatosan vannak bennek félelmek, ugyanis egy egész életpályát, gyermekkori álmot hagytam magam után.
Teljes mértékben megváltozott minden körülöttem. Egy vezetői szerepből, alkalmazottiba, egy kiszámíthatlan és nagyon gyorsan változó környezetből pedig egy tervezhető és rugalmasabb helyzetbe kerültem, pl. még mindig furcsa számomra, hogy egész évre be tudom tervezni a szabadságom és nem kell attól féljek, hogy a jövő héttől már megváltozik minden.
T.A.: Milyen kihívásokkal szembesültél az átállás során, és miként tudtad ezeket sikeresen kezelni? Mi az, amit a HR szakma ad és a katonaság nem?
T.M.: Sokkal több kihívással szembesültem, mint gondoltam volna. Legnehezebb tényleg az volt számomra, hogy ki kellett lépjek a vezetői szerepemből, amire készültem és amire kiképeztek, és el kellett fogadnom, hogy másik döntenek helyettem. Ez nagyon sokat faragott az egomon, szerintem jó irányban.
Másik nagy kihívás, hogy egy alapvetően maszkulin, férfias és “érzelemmentes” közegből egy főleg hölgy kollégákból álló munkahelyi csoportokba kerültem bele, ami mondanom sem kell nekik is legalább akkora kultúrsokk élmény volt, mint nekem.
Szerencsére mind a HR mind pedig a coach képzés alatt nagyon sok szó esett és tréning lett megtartva az asszertivitásról, az erőszakmentes kommunikációról, a csoportdinamikai folyamatokról, amik rengeteget segítettek nekem.
T.A.: Milyen készségeket hoztál magaddal a hadseregből, amelyek segítettek a HR területén való boldogulásban?
T.M.: Talán a legjobb, amit a honvédségben elsajátítottam az a reziliencia. Azt tapasztaltam, hogy az embereknek nagyon nehéz egyik napról a másikra alkalmazkodniuk a megváltozott körülményekhez, irányt váltania, a megoldásra törekednie a legnagyobb kihívást jelentő helyzetekben is, amik számomra már alapvetőek.
A másik pedig a “Ne ess pánikba” híres mondás. Katonai vezetőként soha nem is engedhettem meg volna magamnak, hogy bármi jelét is mutassam a bizonytalanságnak, vagy félelemnek és ezt tartom azóta is. Valamint úgy gondolom, hogy bár kifejezetten felelősségteljes munkát végzem, de mindig felteszem magamnak a kérdést: Ezen emberek élete múlhat? Ha nem, akkor biztosan meg lehet oldani később, másképpen, másformában és nincs értelme ezért feszültséget generálni, illetve indokolatlan módon agresszív lenni.
Végezetül pedig megtanultam nagyon gyorsan döntéseket hozni és azokért a döntésekért felelősséget is vállalni. Egyébként azt tapasztaltam, hogy a multinacionális környezetben ez szintén nagyon fontos, ugyanis nincs idő sokáig “ülni” egy feladat fölött. Az idő pénz, és természetesen az egyik legfontosabb az üzleti hatékonyság megtartása és fejlesztése.
T.A.: Milyen szerepkörben indultál a HR pályádon, és jelenleg mivel foglalkozol?
T.M.: Nagyon hálás vagyok az első munkahelynek, ami egy Szeged egyik meghatározó IT cége, hogy lehetőséget biztosított számomra, hogy mint HR specialista meg tudjam kezdeni a HR-es pályámat.
Ezek után úgy éreztem, hogy szeretnék szintet lépni és HR Business Partnerként kezdtem egy német tulajdonú multinacionális cégnél, ahol már bele láthattam a nagyvállalati kultúrába és HR folyamatokba is.
Jelenleg pedig az egyik legnagyobb elektromos autó gyártó cég Senior Nemzetközi HR specialistája vagyok, ami szakmám eddig csúcsát is jelenti. Rengeteg olyan feladattal és projekttel foglalkozhatok, amelyek már jóval túlmutatnak a napi HR folyamatokon és szerepet kaphatok stratégiai jellegű témák kidolgozásában és megvalósításában.
T.A.: Melyek voltak a legnagyobb különbségek a katonai és a vállalati környezet között?
T.M.: A már említett különbségeken túl talán az a meglepő, hogy mennyi mindenben hasonlítanak egymásra. Az emberek alapvetően vágynak arra, hogy célja és iránya legyen az életüknek, nagyon sokan ezt pont a munkában találják meg, és bár nem hivatásnak nevezik, de szinte ugyanúgy képesek feláldozni érte mindent, hogy elérjék a kitűzött eredményeket. Nagyon sokan teljesen belefeledkeznek és nem is képesek kilépni belőle, még akkor sem, amikor véget ér a munkaidő vagy amikor a családdal kellene minőségi időt tölteni.
T.A.: Volt olyan katonai tapasztalatod, amelyet kifejezetten hasznosnak találtál a HR-ben? Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik egy jelentős karrierváltást fontolgatnak, és esetleg bizonytalanok az irányukat illetően?
T.M.: Talán tényleg azt, hogy ne pánikolj, készülj fel és vágj bele! Vagy ahogy Clint Eastwood mondta a klasszikus filmben: Improvizál, alkalmaz, elhárít.
Egy tartalmas katonai életpálya rengeteg erőt és önbizalmat tud adni, és minden olyan tudás és skill amit közben megszerez az ember, az igenis kifejezetten értékes és hasznos a civil életben is.
De mindenképpen fontos, hogy ezeket hogyan kommunikáljuk, úgymond “adjuk el” egy kiválasztás során. Én tényleg azt tapasztaltam, hogyha jól meg tudtam fogalmazni azt, hogy milyen tapasztalataim vannak, mihez is “értek”, akkor a mindenkinek “leesett”, hogy ez mekkora hozzáadott értéket is tud adni egy szervezetnek.
De nagyon fontos, hogy mindenki képes legyen azonosítani ezeket az értékeket a saját karrierjében és jól be is tudja mutatni őket.
Végezetül pedig mindenkinek muszáj rugalmasnak és elfogadónak lennie önmagával és a civil élettel is. A váltás nehéz lesz és lehetséges, hogy több időbe fog telni, mire a megfelelő helyet megtalálja magának az ember, jellemzően több munkahelyet is meg kell tapasztalni, hogy végül ki tudjon alakulni, hogy milyen is a környezet, munkáltató, csapat, ahol valóban meg tudja valósítani azt, amiért kilépett a hadseregből.
Tarnai Attila
Marketing manager
Jobcapital
