kata vallalkozas, kata, adozas, ekho
Fotó: Freepik

Vállalkozók támogatása: így is kaphatja a fizetését, akinek nem felel meg az új kata

H I R D E T É S

A magyar vállalkozók és kata vállalkozások támogatása érdekében, több kedvező adóváltozásról döntött a kormány; nemrég jelent meg a két erről szóló kormányrendelet. Vagyis több alternatíva is van azok számára, akinek nem felel meg az új kata.

Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden. Közleményükben azt írták, különösen megéri az ekhót választani szeptember 1-től az előadóművészeknek. A háborús gazdasági helyzet miatt a cégek adófizetését is egyszerűsíti a kormány, hiszen a társasági adót nemcsak forintban, hanem dollárban vagy euróban is megfizethetik – tették hozzá.

Akinek nem felel meg az új kata

Akinek nem felel meg az új kata, vagy azt nem választhatja, számos kedvező adózási mód áll a rendelkezésére. Az egyéni vállalkozóknak az átalányadózás, a cégeknek a kisvállalati adó lehet alternatíva. A kedvezőbbé váló szabályok miatt a művészeknek pedig az ekho lehet a legjobb választás. Tavaly még mintegy 41 ezren ekhóztak, de szeptembertől ez a szám jelentősen megnőhet – írta a PM.

Alacsony adóteher, kevés adminisztráció

Ismertették, szeptember 1-től csak 15 százalék lesz a fizetendő ekho mértéke. Ezért az íróknak, az újságíróknak, az előadóknak, a művészeknek, illetve az előadásokban segédkező szakmák képviselőinek (például hangmérnökök, díszletezők, statiszták, sminkesek, jelmezkészítők) megéri az ekhot választani. Nemcsak az adóteher alacsony, hanem az adminisztráció is. Az érintettek ekhós jövedelme ugyanúgy szerepel az adóhivatal által készített bevallási tervezetben, mint a munkaviszonyból származó jövedelmek. Ezért az ekhósoknak nem kell papírmunkával bíbelődni, ezt a terhet az adatot szolgáltató kifizetők leveszik a vállukról – ismertették.

Ezt kell tudni az ekhóról

Az ekhót “normál foglalkozás” mellett évi 60 millió forintos bevételig választhatják az érintettek, feltéve, hogy a minimálbérig normál módon megtörténik az adó- és járulékterhek megfizetése. Viszont, ha például a zenész jövedelme az éves minimálbért nem éri el, mert például csak négy órában foglalkoztatják, akkor az ekhós bevételt arányosítani kell, így esetében az éves bevételi határ 30 millió forint. Megjegyezték, a most megjelent kormányrendelet a katás cégek áttérését is segíti. Egyrészt eltörli a könyvvizsgálati kötelezettséget a katás cégek esetében. A közkereseti társaságok, a betéti társaságok, az egyéni cégek és az ügyvédi irodák a kata megszűnésével átkerülnek a számviteli törvény hatálya alá, az érintettek azonban ezúttal mentesülnek a nyitómérlegük könyvvizsgáltatási kötelezettsége alól, ezzel könnyebbé válik az adminisztráció és a könyvvizsgálat költségét is megspórolhatják.

További könnyítés

A másik könnyítés a katás cégek korlátlanul felelős tagját, jellemzően a betéti társaságok beltagját érinti. A katás cégnek nem kell megvárni a cég egyszerűsített végelszámolással történő megszűntetését, mert már az egyszerűsített végelszámolás bejelentésének a napjától nyilvántartásba lehet venni egyéni vállalkozóként a korlátlanul felelős tagot (beltagot). Így a katás betéti társaság beltagja akár már a rendelet kihirdetését követően átalányadózó egyéni vállalkozó lehet – áll a közleményben. Az egyes egyszerűsített közteherviselést lehetővé tévő rendelkezések alkalmazásáról szóló 297/2022. (VIII.9.) kormányrendelet, illetve a társasági adó devizában történő megfizetéséről szóló 298/2022. (VIII.9.) kormányrendelet a 134. számú Magyar Közlönyben jelent meg, amely az alábbi linken érhető el, ITT.

Fotó: Freepik

H I R D E T É S