munkaerőhiány, munkavállaló, munkaerőpiac, gki
Fotó: Envato

Munkaerőhiány: a szakember szerint drámai a helyzet

blank
blank

A GKI Gazdaságkutató Zrt. rendszeres, negyedéves kutatásokat végez a feldolgozóipari vállalatok körében arról, hogy mi a legfőbb akadálya a vállalatok növekedésének. Többek között ezekről a visszajelzésekről beszélt a Tilos Rádiónak Némethné Pál Katalin, a GKI közgazdásza.

Mint elhangzott, már 2017-ben is a legtöbb cég a munkaerőhiányt jelölte meg a növekedés legfőbb akadályaként, és bár ez a járvány után ez visszazuhant, de amint beindult a kilábalás, egyre többen említették, a legfrissebb, 2021 elején felvett kutatás szerint pedig már újra ez a legnagyobb probléma. Pál Katalin kiemelte, a megkérdezettek 44 százaléka mondta azt, hogy a termelés bővítésének korlátja a munkaerőhiány, ezen belül a faiparban és az építőanyag-gyártásban a vállalatok több mint 50 százaléka. – Drámai helyzet! – értékelt a közgazdász, aki szerint a magyar munkaerő nem igazán alkalmas a magas hozzáadott értékű munkára, és ennek történelmi okai is vannak, ugyanis mára Magyarország „összeszerelő országgá” vált, azaz jellemzően a bedolgozói ipart fejlesztették. – Ez akár lehetne pozitív is, hiszen ezek a cégek bekerültek nemzetközi hálózatokba, valamint a magyar gazdaság integrációjához is hozzájárultak, és ez alapvetően jó, ugyanakkor nem ismerték fel a döntéshozók, hogy közben a magyar munkaerő-felesleg elfogyott, például a közmunkarendszer és a kivándorlás miatt, utóbbiak esetében főként a képzett, nyelveket beszélő, vállalkozó szellemű rétegek mentek külföldre, akik nagyon hiányoznak itthonról.

Már nincs szükség a rutinszerű feladatokra

A szakember elmondta, már a világban is megjelent az úgynevezett tehetséghiány. Ezen kívül a pandémia után, annak tapasztalataira építve a munkavállalók is másfajta foglalkoztatásban lettek érdekeltek. Fokozatosan, bár az elmúlt éveket tekintve egyre gyorsuló ütemben változik a munka világa. Mint például a munkarend, a heti 40 órás, kötött munkavégzés egyre inkább  megszűnik. Így a rutinszerű munkavégzés kezd megszűnni.

Mik a vállalatvezetők szerint a legfontosabb munkavállalói kompetenciák, tulajdonságok?

Bár elsőre talán azt gondolnánk, különösen a feldolgozóiparban fontos az, hogy a munkavállaló bírja a fizikai munkát, és nagy munkabírása legyen. Ehhez képest a kutatás azt mutatta, a vállalatvezetők számára a leginkább üdvözítő az önálló munkavégzés, amely nem igényel jelentősebb felügyeletet. Emellett természetesen legyenek lojálisak a céghez, és legyenek képesek és motiváltak új dolgokat tanulni. Nemkülönben a tanulási képességnek és igénynek ki kell alakulni – hívta fel a figyelmet Pál Katalin.

A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza.

Fotó: Envato