munkaerohiany, reszmunkaido, tavmunka, vallalkozas
Fotó: Envato

Válaszok a munkaerőhiányra: atipikus foglalkoztatás, munkaerő-toborzás

blank
blank

H I R D E T É S

Továbbra is munkaerőhiányra számít a vállalkozások többsége, nagy részük szerint még súlyosabb is lesz a helyzet – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) az MTI-vel.

Felmérésük* alapján a cégeknek mindössze 7 százaléka vár javulást, 52 százalék szerint nem lesz enyhülés, 41 százalék pedig a mostaninál is nagyobb munkaerőhiánytól tart. A helyzetre jellemző, hogy a megkérdezettek kétharmadánál volt az év elején betöltetlen álláshely, 23 százalékuknál tíznél több is. Munkaerőhiányra visszavezethető nehézségekkel már tavaly 69 százalék szembesült – tették hozzá.

A visszajelzésekből kiderül, hogy a 20 és 49 fő közötti vállalkozások helyzete a legkedvezőbb, vagyis a legkisebbeké a felmérés résztvevői közül, de őket is 50 százaléknál nagyobb arányban sújtja a munkaerőhiány. Az ágazatok közül a kereskedelem mutat hasonló arányt. A feldolgozóiparban, építőiparban, szolgáltatásokban 70 százalék körüli vagy annál nagyobb a nehézséggel szembesülők aránya, csakúgy, mint az 50 fősnél nagyobb cégek körében.

Az érintettekkel együtt megvizsgálták azt is, hogy a kihívásra milyen válaszokat találtak a magyar vállalkozók.

A legnagyobb, 51 százalékos arányt az atipikus foglalkoztatási formák érték el, tehát a távmunka és a részmunkaidő a legnépszerűbb megoldás. 43 százalék a diákmunkában látja a megoldást, míg 34 százalék új munkaerő-toborzási megoldásokat keresett, és csaknem ugyanennyi, 33 százalék magasabb fizetéssel akar előnybe kerülni.

Külföldi állampolgárok foglalkoztatásával 25 százalék, míg munkaerőt kiváltó beruházásokkal 21 százalék próbálkozik, de a visszajelzések alapján idén ez lehet a legnépszerűbb megoldás, 27 százalék számolt be ilyen tervekről.

A GVI az adatokhoz hozzáfűzte, hogy a munkaerőhiány már most nagyobb kihívást jelent a magyar vállalkozóknak, mint a járvány előtt. A probléma annyira általános, hogy az exporttevékenység és a tulajdonosi szerkezet alapján sincs jelentős különbség a cégek között – írták.

Az építőiparban is munkaerőhiány okozza a bizonytalanságot

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint bár kisebb növekedéssel kezdte az évet az építőipar éves alapon, és az ágazat növekedési trendje továbbra is jelen van. Eközben a rendelésállomány is erősen indította az évet és a drágulás is jelentős az ágazatban. Várakozása szerint idén 10 százalékot némileg meghaladó növekedés lehet az iparág teljesítménye, de a háború közvetett következményei, az alapanyagellátás akadályai és a munkaerőhiány miatt jelentős a bizonytalanság. Összességében idén is erősebb éve lehet a hazai építőiparnak a beszerzési problémák, az évek óta tartó erőteljesen bérinfláció folytatódása ellenére is, viszont az alapanyaghiány és a beruházási költségek továbbra is kiugró növekedése lassan fékezőerővel is bírhatnak – tette hozzá.

Forrás: MTI
Fotó: Envato

* A felmérésben 350, legalább 20 főt foglalkoztató vállalkozás vett részt. A januári adatfelvétel a bruttó hozzáadott értékhez való hozzájárulás, az ágazatok és a foglalkoztatotti létszám szerint országosan reprezentatív. A felmérés eredménye és az abból készült összefoglaló a GVI honlapján olvasható.

H I R D E T É S