A fluktuációt gyakran számokban mérik és egy cég életében tényleg fontos, hogy hányan mentek el, mennyibe került ez, mennyi idő pótolni őket. Azonban érdemes időt szánni arra is, hogy mi történik a maradókkal. Ritkábban beszélünk arról, mi történik velük.
Az elkötelezett munkatársak akkor is továbbviszik a projekteket, betanítják az újakat, ha közben mellőlük sokan távoznak. Óhatatlan, hogy megfordul a fejükben az is, hogy vajon így meddig fogják bírni?
Folyamatos lemorzsolódás
Amikor egy csapatból rendszeresen távoznak emberek, akkor nem csupán az erőforrás hiányával kell számolni. Azok, akik a nehézségek ellenére is maradnak, érzelmi és mentális többletterhelést is jelent. A Gallup jelentése szerint a magas fluktuáció növeli a stresszt és a kiégés kockázatát, csökkenti a pszichológiai biztonságot, és hosszú távon az elkötelezettséget is aláássa. A maradók esetében olyan negatív hatások érvényesülnek, mint a túlterhelés, hiszen a vállalat természetesnek veszi a jelenlétüket és munkájukat.
Több munka, kevesebb kontroll
Az elmenők feladatait általában szétosztják azok között, akik még vannak. Ideiglenesen. Aztán tartósan, mert kiderül, hogy így is – kevesebb munkavállalóval – halad a munka. Az elkötelezett kollégák gyakran automatikusan át is vállalják ezeket, mert fontosnak tartják azt, hogy a minden ugyanúgy haladhasson és a minőség se sérüljön. Azonban a megbecsülés és a terhelés nem feltétlenül nő párhuzamosan.
Érzelmi kifáradás
A folyamatos munkaerőpótlás sem csupán a tehermentesítést jelenti, hiszen az érkezők betanítása, az állandóan más csapatdinamika lelki terhelést is jelent. Arról nem is beszélve, hogy a maradók emberi kapcsolatokat is veszítenek és gyászolnak. Megszűnhetnek kiváló munkatársi, baráti kapcsolatok. A bizonytalan környezet csökkenti a hosszú távú motivációt, még a magas teljesítményű, elkötelezett dolgozóknál is.
Csendes hűség
Az elkötelezett munkatársak ritkán panaszkodnak hangosan. Sokkal jellemzőbb, hogy megpróbálják maguk megoldani a problémát, helyettesítik az emberhiányt, alkalmazkodnak a megváltozott viszonyokhoz. Ez nagyon lojális hozzáállásnak tűnik, viszont könnyen a csendes kiégéshez vezető út lehet a maradók számára.
A lojális munkatársak
Az elkötelezettség nem egyenlő az önfeladással. Vagyis tudatos döntés kell ahhoz, hogy mi az, ami átmeneti segítség a vállalat számára és mi az, ami már rendszerszintű túlterhelés.
A maradók akkor tudják megtartani a motivációjukat, ha látják, hogy fontos a munkájuk és azt is látják, hogy merre tart a cég.
Ha már több felelősség jut a lojális alkalmazottakra, akkor legyen szempont az is, hogy mit tanulhatnak ebből, mivel és hogyan növelhetik szakmai értéküket és kapjanak valódi elismerést.
Döntés a távozás mellett
Nem minden lemorzsolódás toxikus, de vannak helyzetek, amikor a maradás már nem erény, hanem önsorsrontás. Vagyis, ha csak az emberek változnak, de a távozás oka nem, a terhelés egyre csak nő és a vezetés ez ellen mit sem tesz, azt jelenti, hogy nem jó irányba halad a vállalat.
A folyamatos munkaerő cserélődés mellett az elkötelezett munkatársak tartják életben a szervezeteket a legnehezebb időszakokban is. De a maradók esetében is tenni kell valamit a vállalat részéről, ami nemcsak megtartja ezeket a lojális alkalmazottakat, de vonzóvá teszi a belépést is.