Simone Biles, Adam Peaty és Naomi Osaka a tokiói olimpia után hívta fel a figyelmet az élsportolókra nehezedő nyomásra. A magas rangú sportolók hangot adtak azon döntésüknek, hogy prioritásként kezelik a mentális egészségüket, ennek kapcsán pedig most górcső alá vesszük, mit is jelent az ún. posztolimpiai depresszió.
Mi az a posztolimpiai depresszió?
Versenyeredménytől függetlenül sok sportoló hajlamos az ún. posztolimpiai depresszióra, ami egy nagyon súlyos mentális probléma. Azokra a sportolókra, akiknél jelentkezik ez az állapot a depresszió, a zavarodottág tünetei jelennek meg, sok esetben elvesztik a célt, neheztelnek az elért eredményeik kapcsán, az üresség érzése kerítheti őket a hatalmába. Az ilyen érzelmek jellemzően hetekkel vagy akár már napokkal a játékok után jelentkezhetnek. Először is fontos tisztázni, hogy egy olyan eseményen való versenyzés, mint az olimpia, nem meglepő módon komolyan megviseli a testet és a lelket. Hiszen az egészet több évnyi felkészülés előzi meg, melynek során számtalan lemondással kell megbirkóznia a sportolóknak. Eközben a világ figyeli őket, a játékokra pedig a legtöbben hatalmas teljesítésikényszerrel érkeznek, ráadásul egyetlen apró hiba derékba törheti az előző évek erőfeszítéseit.
Hatalmas nyomás
Mindez rendkívül megterhelő lehet, hatalmas a pszicholóigia nyomás. Scott Goldman, a Michigani Egyetem Performance Psychology Center igazgatója azt állítja, a sportolók egyszerűen kimerültek, mind fizikai, mind pedig pszichológiai értelemben. Mivel az olimpiai játékok általában egy nagyon intenzív, nagyjából kéthetes periódusban zajlanak, a sportolóknak csak utána jut idejük mindent megfelelően feldolgozni. A több évnyi megfeszített munka után, amikor az aranyért folytatott harc egyszer csak véget ér, megszűnik az őket övező ‘hype’, a média figyelem és a verseny adta adrenalin. Taraye Murray-William dzsúdós például elmondta, az otthoni élet betegítően hétköznapinak tűnt az olimpián tapasztalt szuperhős státuszt követően. Adam Peaty úszó pedig úgy nyilatkozott, hogy Rió után nagyon rossz állapotba került. Elveszettnek érezte magát, nem tudta, mihez is kezdjen saját magával.
“Elértem az abszolút álmomat, Rió volt életem időszaka, ám arra senki nem készített fel, mi történik ezután.”
Két lehetőség
Az olimpia után a sportolók előtt két lehetőség áll. Vagy egy újabb négyéves, kimerítő edzési ciklusba kezdenek, azzal a távoli reménnyel, hogy kvalifikálják magukat a következő olimpiára, vagy visszavonulnak és egy teljesen új karrierbe kezdenek. Egyik lehetőség sem egyszerű, sokan úgy is döntenek, ideje korán kvázi nyugdíjazzák magukat, mert ez könnyebb alternatívának tűnhet, mint visszatérni az ismétlődő, napi felkészüléshez. Ez azonban gyakran identitásválsághoz vezet, amiről egyelőre csak nagyon kevés szó esik szélesebb körökben is. Karen Cogan, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának sportpszichológusa szerint egy ilyen éles váltás után, hatalmas küzdelmeken mennek át az egykori sportolók. Ez történt Michael Phelps úszóval is, aki minden idők legsikeresebb olimpikonja. A depresszióval kapcsolatos tapasztalatairól így fogalmazott:
“Azt hittem magamról, hogy csak egy úszó vagyok és senki más. Az életem nem jó irányba haladt, a legsötétebb helyen találtam magam amit valaha el tudtam képzelni, és tényleg nem akartam élni.”
Victoria Pendleton kerékpáros hasonlóan írta le a tapasztalatait. Mint mondja, zsibbadtnak érezte magát az arany megnyerése után, mivel elérte mindazt, amire évek óta összpontosított. Persze hasonló érzések kavaroghatnak azokban is, akik lemaradnak az éremről. Ők úgy érezhetik pocsékba mentek az olimpiát megelőző évek, amik kemény munkával és felkészüléssel teltek.
Pozitív változás
Mindazonáltal az utóbbi években tapasztalható egy pozitív változás a posztolimpiai depresszió kezelése kapcsán, ugyanis a mentális egészség kérdése már egyre kevésbé tabu. Ez a változás egyre inkább látható a sport világában is, egyre többeknek van saját sportpszichológusa is. Kristin Keim sportpszichológus szerint a legfontosabb, hogy a sportolók megtervezzék a játékokon túli életet. A hobbik ugyanis elengedhetetlenek az olimpia utáni egészséges élethez. A hosszú távú tervek, a támogató hálózat fenntartása, az utazás, a sporton kívüli aktív élet mind-mind segítheti a depressziós tünetek enyhülését. A mentális egészség megőrzése felbecsülhetetlen értékű és feltétlenül a sportolók rutinjának szerves részévé kell/kellene tenni. Az elmúlt tíz évben megtett lépések biztatónak tűnnek, de azért még mindig van mit tenni.
Forrás: shortandstories.com
Szerző: G.P.