Hírek Szigorodnak az akciók árcímkézési szabályai
Egy uniós szabály szerint májustól egy termék árcsökkentésének bejelentésekor minden esetben meg kell jelölni az eladási ár mellett az eredeti árat is.
Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére
A 70 milliárd forintos vállalati belső képzési program révén a munkáltató félmillió forintot is kaphat egy-egy dolgozója után, ha azt tovább foglalkoztatja.
Egyre kevesebb a szabálytalanság a Balatonnál
A nyáron a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshely-szolgáltatókat ellenőrizték a NAV munkatársai, akik csak minden hatodik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot,
Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere
Október elsejétől az éjszakai szórakozóhelyeket és az 500 főnél nagyobb létszámú rendezvényeket már csak a beoltottak és a gyógyultak látogathatják.
Turizmus-vendéglátás képzőközpont nyílik Egerben
Az uniós pénzből megvalósított központban a képzés módszertanát is megújítják és 25 felszolgáló, 20 szakács, 5 cukrász és 5 pék-cukrász tanul majd szakmát
Már igényelhető a Széchenyi Lízing GO! konstrukció
A konstrukció kamat- és kezelési költség támogatás mellett hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt lehetőséget eszközbeszerzésre.










