home office, munkavallalo, munkaltato, online meeting
Fotó: Envato

Home office: az online meetingek kalandjai

H I R D E T É S

Kétségtelen, hogy a home office, a pandémia miatt, berobbant az életünkbe. És mint oly’ sok mindent, ezt is tanulnunk kell.

A munkavállalók valamiféle ajándékként élik meg, a munkáltatók pedig embrió pózban szoronganak, hogy vajon „most, éppen, ebben a pillanatban” dogozik-e a munkavállaló.

Persze sok munkavállaló érvel amellett, hogy az otthoni munkavégzés előnyösebb, hiszen nem kell reggel és délután hosszabb időt közlekedéssel tölteni, valójában a cégnek sem okozunk plusz költséget, mint inkább megtakarítást, mégis nehezen alakul ennek az atipikus munkavégzésnek a kultúrája.

Miközben az otthonunk mindennapi életünk territóriuma (sic!), az otthoni munkavégzés során „be kell engednünk” oda másokat is. Persze, nem szükséges videós közvetítéssel végigmutatni a lakásunkat, mint egy ingatlanközvetítős akciónál, és bár elérhetőek már semleges, sőt, „cégesített” hátterek, mégis sok minden látszódni fog mások, kollégák, vagy akár ügyfelek számára.

Szóval, tanulnunk és szoknunk kell a home officet.

Gyerekek: esélyes, hogy beleszólnak

Különösen a pandémia idején ráadásul a legtöbb helyen a gyerekek is otthon voltak, ami tovább nehezítette a helyzetet. Kortól függően persze ez is változó volt, hiszen a minden szökőévben egyszer látható kamasz gyerek itt sem ver nagy hullámokat, mondhatni, számukra még mindig mi vagyunk a zavaróak, mint a kamaszok számára az otthoni munkavégzésünk. A kisebbek logikusan nagyobb kihívást jelentenek. Nyilván a gyermek megbetegedése esetén a munkavállalónak joga lenne táppénzt igénybe vennie, mégis manapság már szinte alapvetésnek számít, hogy ezeken a napokon is dolgozunk otthonról, amit csak lehet.

Persze minden egyes „baki”, amit egy gyermek elkövet ezekben a helyzetekben, a videó meetingek során, némi bájjal tölti fel a munkavégzés pillanatait. Kialakult az elmúlt időszakban valamiféle netikett enne is, hiszen nyilvánvalóan bár törekedhetünk arra, hogy minden flottul menjen, előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor az ártatlan gyermek „beleszól” a munkamegbeszélésbe. Ilyenkor leginkább megértés érzékelhető a monitor másik oldalán, ugyanakkor ha tartóssá válik a zavarás, kellemetlen lehet.

Macskák: „Leteszed. Visszajön.”

Akinek van aktív, tehát nem üvegben vagy ketrecben tartott háziállata, tökéletesen ismeri ezeket a helyzeteket. A macskákra egyébként is jellemző az önfejűség, az ego hatalma, így nyilvánvalóan ügyet sem vetnek a gazdi kötelezettségeire.

„Leteszed. Visszajön. Leteszed. Visszajön”. Szerencsésebb ilyenkor, ha a macskánk a napi több mint 20 órás elvonulós alvását éppen abban az időszakban tölti. Másik megoldás, ha az online meeting kezdete előtt néhány perccel adunk enni kedvencünknek.

Másabb a helyzet a kutyákkal, hiszen őket azért jobban lehet nevelni. Bár az alvási „kényszer” rájuk is hat.

Mindenesetre ezeknél a háziállatoknál a legnagyobb probléma, amikor az online meeting során beszélnünk is kell, értelemszerűen, hiszen ők nem értik, nem érthetik, hogy nem hozzájuk beszélünk, így „megszólítva” érezhetik magukat. A csendre intés, vagy félrevonulási felszólítás azonban szükséges lehet a kutyák esetében.

Háztartás: centrifuga…

Bár nyilvánvalóan mindenki törekszik arra, hogy ne napközben, a munka aktív óráiban mosson, teregessen, mosogasson, amikor szinte összefolyik a home officeban a munka és a magánélet, előfordulhat, hogy pont az online meeting idején fog centrifugázni a mosógép.

A tervezettség persze kulcsfontosságú, ha otthon dolgozunk, és a szükséges háztartási teendőket „illő” azokban az órákban elvégezni, amikor nem a teljesítés az első.

Az összes home office-szal kapcsolatos cikkünk itt olvasható el.

ZBT
Fotó: Envato

H I R D E T É S