Az álláskeresés izgalmas folyamatában az állásinterjúra való bekerülés nem az első stáció. A jelöltnek addigra már volt alkalma tövig rágni a körmét, hogy az általa vágyott pozícióra beküldött önéletrajza alapján vajon egyáltalán majd értesítik-e, és ha igen, érdemesnek tartják-e arra, hogy ezen a szervezett próbatételen is megméressen.

Az állásinterjúra érkező jelölt tehát egyrészről elégedett lehet, hogy a CV-je alapján legalább felkeltetette maga iránt az interjúztatók érdeklődését. Ez, ha úgy vesszük, már fél siker, és valamekkora magabiztosságra adhat okot, ám a verseny folytatódik, a tét is nő, és ezzel együtt az izgalom is. Nem beszélve arról, hogy az állásinterjún – történjen személyesen, telefonon vagy online – a szakmai kihívások mellett folyamatosan meg kell győznie interjúztatóit a – fogalmazzunk így – személyes varázsáról.

Kutatások szerint is igen nagy szerepe van a jelölt személyiségének a kiválasztási folyamat során. Bizonyos esetekben még akár a szakmai tudásnál és tapasztalatnál is nagyobb, vagy legalábbis a közel azonos szakmai képességekkel és múlttal rendelkezők versenyeztetésénél sokszor egyértelműen az interjúztatóknak szimpatikusabb, kellemesebb személyiségű jelentkezők élveznek előnyt. Hogy ez fair-e vagy sem, lehetne róla elmélkedni, mindenesetre tény, és ha alapul vesszük, hogy a leendő kollégának majd csapatjátékosként és a munkatársaival való együttműködés során is meg kell állnia a helyét a cégnél –így bizony szüksége lesz az alkalmazkodóképességére és kellemes modorára – talán mégsem hiábavaló, vagy „úri huncutság” figyelembe venni a kiválasztásnál ezt a faktort.

Más kérdés, hogy ezek a „finomságok”…,  a ráhangolódási, a beleérző képesség, az érzelmi intelligencia, a magas szintű, asszertív kommunikáció mennyire tanulható, sajátítható el felnőttként. Az biztos, hogy könnyebb dolguk van azoknak, akiknek ez „zsigerből jön”, azaz voltak olyan szerencsések, hogy a neveltetésük során, vagy az életük tapasztalatait megfelelően felhasználva és kiaknázva valamiképpen és valamilyen fokon már kialakultak bennük ezek a képességek, vagy kvázi ösztönösen kialakították maguknak, esetleg tudatosan dolgoznak rajta egy ideje.

Ám azok számára sincs veszve minden, akiknek ez nem adatott meg. Más kérdés, hogy bizonyos mértékű tudatosságra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a környezetből érkező visszajelzések – és ide tartoznak az interjúztatók visszajelzései is!– alapján a személy képes legyen jól reagálni ezekre és belátóan viszonyulni a saját pallérozandó jellemzőihez, azaz ne sértésnek vegyen egy-egy (természetesen szerencsés esetben építőnek szánt és valóban építő) kritikát, vagy arra vonatkozó felhívást, hogy hogyan lehetne a környezete számára könnyebb vele az együttműködés.

Tudatosságra és önismeretre is szükség van ahhoz, hogy a visszajelzések mentén könnyebben eligazodjon önmagát illetőn, azaz ne akarjon mindenáron, az önazonossága árán is megfelelni, ugyanakkor ráérezzen arra a finom határra, hogy a külvilágból számára érkező jelzések miképpen segíthetik őt személyiségének kiteljesítésében. Ha az illető megfelelően nyitott, akkor kamatoztatni képes minden információt, ha nem az, akkor az ismétlődő kudarcok jó esetben előbb-utóbb szintén ilyen irányba indítják majd el.

Mindenesetre, ha készen áll a tudatos változtatásra, akkor is hosszabb időt igénylő folyamatról van szó, amit mindenképpen érdemes szakértői segítséggel megtámogatnia: önfejlesztő könyvek olvasásával, videók nézésével, mindennapi gyakorlatokkal, illetve a leghatékonyabb, ha egyedi és személyre szabott tanácsadásért és fejlesztésért szakemberhez fordul és vele dolgozik. Az imigyen kialakuló új tudását aztán remélhetően már az élete minden szegmensében lesz alkalma kamatoztatni és élvezni, és igaz lesz ez a szakmai sikereire és az állásinterjúkon való sikeres szerepléseire is.

Szerző: B.E.

#allasinterju #onismeret #pszichologia #allaskereses