csaladi-vallalatok-kh-haboru-orosz-ukran
Fotó: Envato

A családi vállalatok szerint idén lezárulhat az orosz-ukrán konfliktus

H I R D E T É S

Úgy tűnik, a hazai családi vállalatok ellenállóbbak az orosz-ukrán katonai konfliktussal szemben, mint a hagyományos cégek, ugyanis jelentős részük számol árbevétel növekedéssel, és a tervezett beruházásokból sem lesz hiány a következő egy évben.

Kétharmaduk a jelenlegi helyzet gyors, idei befejezésében bízik, emellett többségük szerint a gazdaság is 3 éven belül visszaállhat a normál kerékvágásba – derült ki a K&H családi vállalatok indexből.

Gazdasági kihívások

A családi vállalatok meghatározó stabilitást adnak a gazdaságban, hiszen szerkezetük, gondolkodásmódjuk, felépítésük következtében általában ellenállóbbak a gazdasági kihívásokkal szemben, mint a hagyományos cégek. Jó példa erre, hogy a német tőzsde családi vállalatokat magába foglaló indexe (DAXplus Family Index) rendre meghaladja a teljes gazdaságra vonatkozó index növekedését.

Stabil családi vállalkozások

A K&H legutóbbi kutatásának eredménye is azt erősíti, hogy a hazai családi cégek stabilabbak, mint a többi vállalat. „Azt látjuk, hogy a magyar családi vállalatok működését kevésbé befolyásolja az orosz-ukrán helyzet. Közel kétharmaduk (64%) várakozásaira kismértékben, 12 százalékukra pedig egyáltalán nincs hatással a fél éve tartó konfliktus, és minden negyedik cég nyilatkozott úgy, hogy nagymértékben befolyásolja következő egy évi pénzügyi és beruházási terveit. A nem családi tulajdonú cégek ennél jóval borúsabban terveznek. Ugyan a cégek közel fele (48%) szerint csak kisebb mértékben  van hatással várakozásaira a katonai konfliktus, egy jelentős részük (37%) véli úgy, hogy nagymértékben befolyásolja az a cég jövőképét, míg itt is van egy szerencsés réteg (14%), akiknek pénzügyi es beruházási terveit nem érinti a jelenlegi helyzet” – részletezte az eredményeket Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Kevésbé borúlátók

A családi vállalatok a konfliktus befejezését és a gazdaság visszaépülését tekintve is kevésbé borúlátók a nagyvállalati szektornál. Kétharmaduk bízik abban, hogy az még idén lezárul, míg a nem családi cégeknél ez az arány 58 százalék. Ezen cégek többsége (54%) szerint a világgazdaság helyzete is 3 éven belül visszatérhet a konfliktus előtti állapotba, míg a nem családi cégek ennél jóval pesszimistábbak (35%)” – részletezte az eredményeket Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Technológiafejlesztő és kapacitásbővítő beruházások a láthatáron

A családi vállalatok pénzügyeik alakulását is kedvezőbben látják a hazai és külföldi piacon egyaránt. Ugyan a cégek többsége (53%) változatlan mértékű bevételt vár a hazai piacon, minden harmadik vállalat szerint növekedni fog a belföldi értékesítés árbevétele a következő egy évben. Az exportpiacok esetében is hasonlóan alakulnak a tervek: a cégek 55 százaléka vár stagnálást, de egy jelentős részük (32%) bízik az árbevétel növekedésében. A nem családi cégek ennél kicsit visszafogottabban látják a következő egy évi pénzügyeiket: a hazai piacon 72 százalékuk szerint változatlan mértékű árbevételük lesz, és mindössze 18 százalékuk vár növekedést a következő egy évben. A külföldi értékesítésnél több mint kétharmaduk (67%) vár stagnálást, és minden negyedik cég bevételnövekedést (26%).

Pozitív változások

A pozitívabb várakozások a beruházási szándékban is tetten érhetők. A családi válla 67 százaléka tervez beruházást, míg a nem családi cégek esetében ez az arány 44 százalék. A családi tulajdonú cégek elsősorban technológiafejlesztésben (32%) és kapacitásbővítésben (31%) gondolkoznak, míg a nem családi vállalatok esetében ez 15, illetve 16 százalék. Habár az említett cégek fele (51%) nem tervezi beruházásainak értékét növelni, közel minden negyedik ilyen cég (39%) készül nagyobb összeget elkülöníteni erre a célra a következő 12 hónapban. Ez a nem családi tulajdonú vállalatok esetében szintén visszafogottabb eredményt mutat: közel háromnegyedük (74%) nem szándékozik növelni beruházásai értékét, és csak 28 százalék jelezte azt, hogy igen.

Fotó: Envato

H I R D E T É S