erste bank, telekom, juttatás, pénz
Fotó: Árkád Pécs

Extra juttatás: így támogatják a cégek a dolgozóikat a válság idején

blank
blank

H I R D E T É S

Több vállalat extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel támogatja a munkavállalóit a növekvő megélhetési költségek fedezésében.

Amint azt a Karrier Trend is megírta az Erste Bank még szeptemberben egyszeri támogatást nyújt minden olyan alkalmazottjának, akinek a teljes munkaidőre vetített bére nem haladja meg a bruttó egymillió forintot. Az 500 ezer forint alatti béreknél ez bruttó 300 ezer forintot, tehát a havi kereset legalább 60 százalékának megfelelő mértékű juttatást, míg az 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetések esetén bruttó 200 ezer forintot jelent.

Erről döntött az Erste Bank

Az Erste vezetése arról is döntött, hogy a jövő évre tervezett, kétszámjegyű fizetésemelés felét már januárra előre hozza, míg a béremelések következő köre júliusban lesz – írták. Az Ersténél ősszel elindult a munkavállalói részvényprogram is: szeptemberben 350 euró értékű részvényjuttatást kapott az osztrák anyabank értékpapírjából minden jogosult munkavállaló. A bank átvállalta a részvényjuttatáshoz kapcsolódó adó- és járulékterheket is.

A Telekom is segít

A Magyar Telekom közölte: megállapodtak az érdekképviseletekkel a Magyar Telekom Nyrt.-t és a T-Systems Magyarország Zrt.-t érintő bérfejlesztés mértékéről, valamint egy egyszeri munkavállalói javadalmazás kifizetéséről. A cég 3,0 milliárd forint összegű egyszeri javadalmazást fizet ki munkatársainak, ezzel támogatva őket az inflációs nyomásból eredő növekvő megélhetési költségek fedezésében. Továbbá a munkatársak 2023. január 1-jétől bérfejlesztésben részesülnek, mely várhatóan 4,2 milliárd forinttal emeli meg a bérköltségeket jövőre. A kihívásokkal teli működési környezet ellenére nem indítanak csoportos létszámcsökkentési programot, viszont korlátozott feltételekkel önkéntes programot hirdetnek – közölték.

A CIB Bank sem hagyja cserben a dolgozókat

A CIB Bank szeptemberben egységes összegű egyszeri kifizetéssel, 420 millió forintot fordít kollégái segítésére. Emellett a bank a tervezett rendkívüli béremelést is végrehajtja. A támogatást csak meghatározott bérszintig adja a bank, tehát valóban azokhoz kerül, akiknek ez igazi segítséget jelent. Az egyszeri kifizetést a tartós távolléten lévők, elsősorban kismamák is kapják, akikkel a kapcsolattartás és a távollét utáni visszaintegrálás fontos a CIB számára. A bank vezetése bízik abban, hogy ez a rendkívüli támogatás most gyors, átmeneti segítséget jelent a kollégáknak a növekvő költségeik fedezésére – írták.

Forrás: MTI

Fotó: Árkád Pécs

H I R D E T É S