bértárgyalás, béremelés, infláció, munkavállaló, munkáltató
Fotó: Envato

Bértárgyalások: harapófogóban a munkáltatók?

blank
blank

H I R D E T É S

A bértárgyalásokon eddig jellemzően 7-15% közötti megegyezésekről számoltak be, de van, ahol ennél is nagyobb az emelés mértéke. A felgyorsult infláció, az egyre erőteljesebb munkaerőhiány és persze önmagában a 20%-os minimálbéremelés is felfelé hajtja a fizetéseket.

Közben a cégvezetőket szorítja az is, hogy sok esetben elszaladtak a termelési költségeik a többszörösére ugró energiaárak miatt, míg a korábban jó ötletnek tűnő hosszútávú beszállítói szerződések alapvető gátjai lehetnek annak, hogy egy-egy cég árat emeljen a megrendelője felé írja a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleteket is megkérdő portfolio.hu.

Többek között Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára is megerősítette, hogy a minimálbér- és garantált bérminimum-emelés árfelhajtó hatása érvényesül a magasabb bérkategóriákban. „A feszes munkaerő-piaci körülmények is felfelé hajtják a béreket, hiszen alig található olyan iparág, amelyben nem alakulnának ki munkaerő-hiányos helyzetek. A cégek piaci helyzete és lehetőségei komoly különbségeket idéznek elő a béreket tekintve és ez igaz a nagyobb vállalatokra is, ahol a szakszervezetek jelen vannak és aktív szereplői a bértárgyalásoknak.

Átlagosan feltétlenül a két számjegyű béremelés a jellemző, amely az első visszajelzések szerint a 12-15 százalékos tartományban lehet, de sok helyen előfordul ennél magasabb mérték is”

– összegzett Perlusz László.

A cikkben kitérnek még az infláció bérfelhajtó hatásáról és a régiós, valamint iparági bérversenyről is.

H I R D E T É S