Afrikai férfi
Afrikai férfi egy kanapén ül, gondolkodik, a laptopot nézi

Megreformálják az uniós kék kártyát – kell a munkaerő Európába

blank
blank

H I R D E T É S

Az Európai Parlament elfogadta a magasan képzett, unión kívüli munkavállalók alkalmazásához szükséges kék kártya reformját, amely rugalmassága révén – véleményük szerint – segít az egyes kulcságazatokban tapasztalható munkaerőhiány csökkentésében.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 556 szavazattal, 105 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott, szabályok értelmében az unión kívüli országokból érkező jelentkezőknek munkaszerződést vagy legalább hat hónapig érvényes munkáltatói ajánlatot kell bemutatniuk, illetve bizonyítaniuk kell a végzettségüket vagy szakmai tudásukat, a jelenleg érvényes egyéves szerződés vagy egy évig érvényes ajánlat helyett.

A fizetésre vonatkozó határt az adott tagország éves bruttó átlagfizetésének legalább 100, legfeljebb 160 százalékára szállították le, korábban az alsó határ 150 százalék volt felső határ nélkül.

A nemzetközi védelemre jogosultak is jelentkezhetnek kék kártyáért azzal a feltétellel, hogy nem abban a tagállamban teszik, ahol a menekült- vagy egyéb védett státuszt megkapták. Bizonyos típusú szakmai tudást megfelelő munkatapasztalattal is igazolni lehet majd, például olyan területeken, mint az informatikai vagy kommunikációs technológia.

Az uniós kék kártya birtokosai a kártyát kiadó országban eltöltött legalább egy év után szabadon átköltözhetnek egy másik tagországba. Gyorsabb lesz a családegyesítési folyamat, és a családtagok is gyorsabban elkezdhetnek dolgozni.

Az uniós kék kártyáról szóló irányelv 2009 óta van érvényben. Az EU szerint a rendszer azért szorult reformra, mert nem vonzott elégendő munkaerőt Európába.

Az EP elfogadását követően az Európai Unió Tanácsának jóváhagyása szükséges. Ezt követően a tagállamoknak két év áll rendelkezésre ahhoz, hogy saját jogszabályaikat összhangba hozzák az irányelvvel.

Forrás: MTI

Fotó: Envato

#EP #munkaeropiac #migracio #foglalkoztatas #EU #ber

H I R D E T É S