Ahhoz, hogy egy önmagával, a családjával, a környezetével tisztában lévő, a gyökereit ismerő, önbecsüléssel és küzdőképességgel felvértezett gyermek vagy fiatal a számára megfelelő foglalkozás, karrier felé induljon el, nagyon sokat tehetünk szülőként. Például a mesékkel, a tágabb családról, a gyermekről szóló életmesékkel, a szülői, családi narratívákkal megmutathatjuk számára, hogy ha akadnak is nehézségek, azokat meg lehet oldani, ezáltal is erősíthetjük a megküzdőképességét. Többek között erről is beszélt Kádár Annamária pszichológus Önbecsülés és küzdőképesség mint a pályaválasztás alapja című előadásában.
Az önbecsüléshez fontos ismerni a család történetét
2001. év elején amerikai kutatók óvodásokat és kisiskolásokat nevelő családokat kérdeztek, majd később tinédzserekkel is elvégezték a felmérést. Olyan kérdéseket tettek fel a gyerekeknek, amelyekkel kapcsolatban nem volt saját tapasztalatból születő válaszuk, hanem amiket a szüleik vagy a nagyszüleik meséltek el nekik, pl. tudod-e, hol ismerkedtek meg a szüleid, hová járt iskolába a nagyapád vagy hogyan választották ki a keresztnevedet. A vizsgálat eredményeként nagyon érdekes összefüggésre jutottak: annak a gyereknek, aki több információval rendelkezett a saját családja történetéről, sokkal magasabb volt az önbecsülése, mint aki nem ismerte a felmenői életét.
2001. végén, a szeptemberi Világkereskedelmi Központ ellen intézett terrortámadás után a kutatók visszamentek a családokhoz, hogy megvizsgálják: milyen a gyerekek rugalmas alkalmazkodóképessége, azaz a rezilienciája egy ilyen esemény után, egy ilyen stresszhelyzetben, krízishelyzetben mennyire gyorsan tudnak visszatérni az eredeti egyensúlyi állapotukba. Ismét a korábbi összefüggést találták: annak a gyereknek, aki többet tudott a saját családja történetéről, jóval magasabb volt a rugalmas alkalmazkodóképessége, mint aki nem ismerte a régi családjában élők életét.
Jogosan merülhet fel a kérdés: milyen jelentősége van a családban korábban történteknek abban, hogy jó legyen az alkalmazkodóképességünk, a küzdőképességünk? A folyamat mögött az a jelenség áll, amit a kutatók „intergenerációs én”-nek neveznek, vagyis ami azt jelenti: nem vagyok egyedül a nagyvilágban, hanem ott van mögöttem egy történet, amelyben benne van a családtagoknak a szembejövő feladatokkal való megküzdése.
Fontos, hogy milyen a családi narratíva
Kádár Annamária szerint nem mindegy, hogy ezt a történetet hogyan tesszük mesélhetővé. A kutatások háromféle családi narratívát különítenek el: az emelkedő narratívát, amikor egy negatív pontról jutunk el a pozitív pontba, pl. „szegények voltunk, mint a templom egere, de egyszer csak nagyapád megnyerte az ötöslottót és azóta élünk, mint hal a vízben”. Ezeket a történeteket általában „kikozmetikázva” adják tovább, azaz kihagyják belőlük a konfliktusokat, a nehézségeket. A másik típusú narratíva az ereszkedő narratíva, amikor a pozitív pontról eljutunk a negatív pontra: „megvolt mindenünk, családi ház, családi béke, de egyszer csak nagyapád elkártyázta a vagyont, azóta nekünk végünk van”. Ezek közül az egyik narratíva sem támogató történet.
Kádár Annamária szerint ami bennünket erőforrásként képes motiválni, az nem más, mint a váltakozó, oszcilláló narratíva, ami a népmesék modelljére épül: „leégett a ház, de újraépítettük, belekeveredtünk valamilyen galibába, de valahogy kikecmeregtünk belőle”. Ezek az olyan típusú életmesék, amelyekben, ha vannak is bonyodalmak, a végük mégis jó lesz. Hatalmas lehetőség egy gyerek számára, ha így tudunk történetet mesélni, mert az, amit mögé teszünk, akár erőforrások, akár narratívák szintjén, abban ugyan benne vannak a nehézségek, a kudarcok, a tévedések, de az újrakezdés lehetősége is. Nemcsak a pozitív és a sikertörténetek lehetnek motiválók, hanem a kudarctörténetek is.
A gyerek élettörténete mint erőforrás
A családtörténet mellett az önbecsülés, a küzdőképesség szempontjából a gyerek saját élettörténete is kifejezetten fontos erőforrás. Az apró események, történetek, amelyekben nemcsak a pozitív, hanem a negatív történések is szerepelnek, pl. nem sikerült a vizsgája vagy elesett. Ha a gyereknek megvan a saját személyes története, szükséges, hogy valaki elmesélje, újramesélje neki, ezáltal is fejlődik az önbecsülése és a küzdőképessége. Nem lényeges, hogy hány pozitív és negatív esemény történt a gyerekkel, az a fontos, hogy ezek mesélhetővé váltak-e. A titkok, a tabu hatalmas visszahúzó erővel bírnak. Nem a bekövetkező események számítanak, hanem az, hogy mit kezd velük a család, az iskolai közösség, mennyire tudják integrálni a saját életmeséjükbe.
A legrosszabb dolog, amit a mesélő, azaz a szülő, a nagyszülő, a pedagógus tehet, ha megszépíti a történetet, azaz nem mondja el a nehézségeket, mert mint a mesékben, a gyereknél akkor lesz katartikus a jó győzelme, ha mellette megjelenik a rossz is. Egy gyerek mindig szimbolikusan dolgozza fel az eseményeket, és olyan belső képet fog alkotni, ami számára elviselhető.
(folytatjuk)
Szerző: K.T.
#HR #pszichologia #onbecsules #palyavalasztas #keszsegek #onismeret #karrier