Joggal mondhatjuk, hogy a “csend” az idei év munkahelyi szava. A “csendes felmondás“, a “csendes felvétel” és a “csendes elbocsátás” mind bekerült a munkahelyi szótárba az elmúlt hónapokban, és mindegyik jelzi azt a tendenciát, ahogyan a munkavállalók és a munkáltatók három évvel a világjárvány kezdete után továbbra is alkalmazkodnak a munka megváltozott világához. A szakértők szerint ezek a “csendes” trendek 2023-ban és azon túl is folytatódni fognak.
Csendes munkaerő-felvétel
A csendes munkaerő-felvétel a munkavállalók új szerepkörökbe való átcsoportosítását jelenti a vállalaton belül. A „Quiet hiring” az Insider beszámolója szerint 2023 egyik legnagyobb divatszava a munkaerőpiacon. Ez is egyike azoknak a trendeknek, amelyek meghatározzák a munka világának jövőjét és elsősorban abból fakad, hogy nincs elég szakember az üres pozíciók betöltésére.
A csendes munkaerő-felvétel egy olyan stratégia is lehet, amellyel elkerülhető, hogy elbocsátásokat kelljen végrehajtani. Ezeknek a belső mozgásoknak lehetnek előnyei is, mint például az új készségek elsajátítása, hiszen a kutatások szerint az érintettek fele olyan pozícióban van, amely valójában nem felel meg a képességeinek.
Csendes kilépés
Amint arról az Insider beszámolt, a “csendes kilépés”, vagyis az a jelenség, amikor csak annyi energiát fordítok a munkámra, hogy ne rúgjanak ki, az egyik kiemelkedő trend volt tavaly és a dinamika megmaradhat még idén is. Amikor hónapról hónapra rekordokat dönt az infláció és a fizetésünk pedig nem, vagy ennél jóval kisebb mértékben emelkedik, sokan érezhetik úgy, hogy ha a cég nem töri magát, akkor neki miért kellene?
Számos cég pedig arra kéri a munkavállalókat, hogy egyre több és több munkát vállaljanak ugyanazért a fizetésért, ez szintén csendes kilépéshez vezethet: az alkalmazott meghúzza magát és csak a minimumra „törekszik” amíg nem talál jobb munkahelyet.
Az Insider szakértői szerint a csendes kilépés trendje mindaddig fennmarad, amíg a munkáltatók nem állnak készen arra, hogy valóban meghallgassák a munkavállalói visszajelzéseket, és valóban beleássák magukat ezekbe a beszélgetésekbe. A munkavállalók körülbelül egyharmada elégedetlen azzal, ahogyan a munkáltatója nyomon követi a dolgozóktól érkező visszajelzéseket.
Csendes elbocsátás
A csendes elbocsátás egy másik trend, amely azt írja le, hogy mi történhet az idei évben az egyes munkahelyeken. A fogalom gyakorlatilag azt a jelenséget írja le, amikor a munkáltató olyan körülményeket teremt a munkavállaló számára, hogy inkább önként felmond és nem várja meg amíg kirúgják. A csendes elbocsátás azonban nem mindig szándékos a cég részéről. Anélkül, hogy szándékosan tenné, sok vezető viselkedése vezet el a csendes felmondáshoz. Az ilyen főnökök nem segítik a beosztottjaikat a teljesítményükben, a fejlődésükben és abban sem, hogy úgy érezzék, megbecsülik őket.
Csendes előléptetés
A csendes kilépés és elbocsátás előidézése helyett a cégek jobban járnának a csendes előléptetéssel. Fontos lenne, hogy a cégek ne várják el az alkalmazottaktól, hogy ugyanannyi pénzért több munkát végezzenek, ami a jelenlegi infláció mellett kevesebb pénzt jelent. Ehelyett inkább léptessék elő az alkalmazottakat, ünnepeljék azokat, akik hűségesek maradtak a vállalathoz, akik bizonytalan időkben is támogatják a vállalatot.
Szerző: K.T.
Fotó: Envato