Az év tele van fontos dátumokkal, de egyes napok olyan kitüntetettek, hogy világnap titulusba emelkednek: állatok, természet, idegenvezetők, anyanyelv, házasság és még ki tudja hány jeles nap. Február 4-e a rákellenes világnap. 

Sajnos a kegyetlen, daganatos megbetegedés nemcsak február elején van jelen az életünkben, hiszen sokan személyes csatát vívnak a gyilkos kórral, mások a családtagjuk, szerettük betegségét látva borzadnak el, hogy mire képes a betegség.

Február 4-ét tűzték ki rák küzdelem elleni világnapnak, amikor különösen nagy figyelmet fordítanak a betegségre. A világnap célja, hogy a figyelem ne csak a betegségre korlátozódjon, hanem a minőségi ellátásra, a kezelésekre, a szűrésre, a korai felismerésre és a palliatív ellátásra.

Az egyre fejlettebb orvostudomány, a modern technológia egyre közelebb juttat minket ahhoz, hogy egy nap teljes mértékben leküzdhetővé váljon a rák. A kutatások minden pillanatban folynak és sokan dolgoznak azért, hogy végre elmondhassuk: mi győztünk.

A tudományos szakemberek között számos hölgy is azon fáradozik, hogy kifejlesszék a rák ellenszerét. Ebben a cikkben – a teljesség igénye nélkül – olyan nőkről lesz szó, akik már letettek valami a rákkutatás asztalára.

Hazai rákkutató nők

Közismert, hogy ez a picike ország, ami a miénk, nagyon nagy koponyákat adott a hazánknak és a világnak egyaránt. Köztük több nőt is fel lehetne sorolni, de akik sokat tettek a rákkutatásért, azok közül kiemelkedik dr. Klein Éva. Az 1925-ös születésű, zsidó származású, lánykori nevén Fischer Éva a második világháború idején menekülni, bujdosni kényszerült. Habár kacérkodott a színészettel is, végül a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán találta magát, és sejtbiológus, onkológus, immunológus lett. Munka közben ismerkedett meg későbbi férjével dr. Klein Györggyel, akivel 1948-ban Stockholmba emigráltak. A férj 2016-ban bekövetkezett haláláig házastársként is együtt éltek és a daganatos betegségek ellen is együtt dolgoztak. Klein Éva világszerte elismert rákkutató, sejtbiológus, aki beírta a nevét a biológiai kutatások nagy könyvébe, hiszen a sejtek rosszindulatú elváltozásait tanulmányozta férjével közösen, és vizsgálták a vírusok daganatképző hatásait. Nevéhez köthető az Epstein-Barr-vírus felfedezése, amely a nyirokrendszer daganatos elváltozásáért felelős.

Említést érdemel Gundy Sarolta, aki 1946-ban született. Egyetemi tanár, rákkutató, genetikus, az Országos Onkológiai Intézet egykori osztályvezetője, az MTA doktora. A primer rákprevencióban, a rákkockázat becslésében és a szűrési technikákban jeleskedett. Ezen a szakterületen tevékenykedett 40 éven át és nemzetközi elismertséget szerzett munkásságával. Figyelmet szentelt a munkahelyi kémiai, életviteli, valamint a különböző sugárzások rákkeltő  hatásának. Habár ma már nyugdíjas, de az őt felkereső rákos megbetegedésben szenvedő, vagy ráktúlélő, gyermekvállalás előtt álló családok számára még ma is genetikai tanácsadást nyújt.

Szót érdemel Dr. Sebestyén Anna munkája, aki 1970-ben született és a Semmelweis Egyetem biológus szakát elvégezve csatlakozott a Patológiai Intézetben zajló tudományos kutatásokat végző csoporthoz, amelyben onkológiai témakörben a daganatok változásait, a jelátviteli hátterét vizsgálta.

Ugyancsak szólni kell dr. Orsós Zsuzsannáról, aki 1974-ben született és egy egyszerű roma család legkisebbjeként eldöntötte, hogy tovább fog tanulni. Jó tanulmányi eredményei ezt nem akadályozták meg. Vegyipari technikusi végzettséget szerzett és laborasszisztensként dolgozott, majd a Szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának biológus szakán tanult tovább. Az egyetemet végül Pécsen fejezte be. Végzésének évében alapították a Roma Ösztöndíjat, amelyet elsőként ő kapott meg az országban. Már a doktori disszertációjában is arra a kérdésre kereste a választ, hogy a romák körében nagyobb számú daganatos megbetegedést genetikai hajlam okozza-e vagy sem. A diplomamunkából az is kiderült, hogy a magasabb kockázat egyáltalán nem örökletességre vezethető vissza, hanem az életkörülmények (helytelen táplálkozás, mozgásszegény életforma, alkohol-, drogfogyasztás, dohányzás) növelik meg a rák magasabb számú megjelenését.

Külföldi rákkutató nők

Az írói vénát is örökölte Rose Hawthorne Lathrop (1851-1926), akinek édesapja a híres amerikai író, Nathaniel Hawthrone volt, azonban az írás mellett ápolónőként találkozott rákos betegekkel. Valójában ő volt az első onkológiai ápolónő. 1851-ben született és katolikus apáca lett és a szegény közösségekben rákos betegeket látott el. Abban az időben a rákkezelés módjai és lehetőségei nagyon csekélyek voltak. Ő volt az, aki megnyitotta New Yorkban a St. Rose’s Free Home for Incurable Cancer-t. Ezután életét ezeknek a betegeknek és ellátásuknak szentelte. 

Jane Cooke Wright (1919-2013) amerikai rákkutató és sebész volt, aki a daganatos megbetegedések klinikai kemoterápiájában tett kiemelkedő munkát. Több mint 100 tudományos cikket publikált ezzel kapcsolatban. Pályafutása során új kemoterápiás módszereket tanult és rákellenes szereket próbált. Ő volt az egyik orvos és az egyetlen nő, aki megalapította az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaságot. A New York Cancer Society első elnökeként is szolgált. Közel 60 évig tagja volt az Amerikai Rákkutató Szövetségnek.

Rosalind Franklin (1920-1958) brit kémikus munkája sokat segített a DNS és az RNS megértésében. Ma pedig már a rákkutatók a DNS és az RNS vizsgálatával határozzák meg egyes rákfajták genetikai hátterét, fejlődését.

Jimmi Coker Holland (1928-2017) volt az, aki az orvostudományban kitalálta a pszicho-onkológiát. Ez az a terület, amely a rákot diagnosztizált beteg pszichológiai, érzelmi és szociális problémáival foglalkozik. Amerikában létrehozta a legnagyobb pszicho-onkológiai képzési és kutatási programját. Nevéhez fűződik még az Amerikai Pszichoszociális Onkológiai Társaság megalapítása is.

Gilda Radner (1946-1989) ugyan kilóg a sorból, mert nem volt rákkutató és még csak tudós sem. Ő ugyanis egy komikus volt, aki a Saturday Night Live szereplőjeként vált ismertté. A ’80-as évek derekán diagnosztizálták petefészekrákkal és miután feldolgozta a kegyetlen diagnózist, haláláig azért küzdött, hogy felhívja az emberek figyelmét a különböző támogató szervezetekre. 

Rónai Márta