Tetszik vagy sem, hétköznapjaink nagyját munkával és a munkahelyünkön töltjük, így jóformán az étkezések nagyja is ott zajlik.
Mivel az étkezések a mindennapjaink fontos részét képezik, így egyáltalán nem elhanyagolandó az sem, hogy az milyen módon történik. Nemcsak az fontos kérdés, hogy mit fogyasztunk el, hanem az is, hogy arra mennyi időt szánunk.
A munkahelyi étkezés, mint kutatási téma
Az Eisberg által indított Színes Tálak nevezetű kutatásban arra keresték a választ, hogyan viszonyulnak a magyar dolgozók a munkahelyi étkezéshez. A kutatás interneten, az Opinio közvéleménykutató segítéségével készült el 1000 résztvevővel. Az eredmények azt mutatták, a kutatásban résztvevők 51%-a alig félórát szán az ebédje elfogyasztására, míg 21%-uk csak 15 percet vagy még annál is kevesebbet. Arra is kitért a tanulmány, hogy feltérképezzék, mivel tömik meg hasukat a dolgozók. Eszerint 53%-uk nem igazán figyel oda arra, hogy mit fogyaszt, vagyis csak az a fontos, hogy ne maradjanak éhesek és haladhassanak a munkával. 23%-uk a magyar konyha ételeit fogyasztja és vannak, akik speciális étrendet követnek, például vegán vagy vegetáriánus. A legtöbben az otthon elkészített ételt viszik magukkal. Ez persze igaz azokra is, akik home office munka keretében dolgoznak. A megkérdezettek azzal is tisztában voltak, hogy az egészséges és egészségtelen ételek milyen hatással vannak a teljesítményükre.
Az étkezés kihagyása
Azzal mindenki tisztában van, hogy az étkezés javíthatja a közérzetünket, az energiaszintünket, de a nem megfelelő tápanyagú vagy mennyiségű ételek éppen ellenkező hatást érhetnek el. Ez a munkahelyünkön is igaz, vagyis az ott elfogyasztott ételek is hatással vannak teljesítményünkre, hangulatunkra. Már, ha egyáltalán eszünkbe jut, hogy enni kellene. Ugyanis vannak, akik valamilyen oknál fogva egyszerűen kihagyják az ebédet a munkahelyükön. Ennek oka lehet a feszített munkatempó, az idővel való gazdálkodás vagy akár pénzügyi korlát is. Kórházi alkalmazottak esetében végeztek kutatást azt nézve, hogy az étkezés kihagyása összefüggésben áll-e a munkahelyi étkezéssel, az étrend minőségével. Az eredmények szerint a munkahelyi ebéd kihagyása a kevésbé egészséges élelmiszerek vásárlását vonta maga után.
Egy másik tanulmányban 71 résztvevő munkahelyi étkezési szokásait figyelték meg. A munkahelyi büfé ebédjeit lefotózták és az ebéd elfogyasztása előtt, majd után is kérőívet kellett kitölteniük az étkezéssel kapcsolatosan. Az adatok elemzése után azt találták, hogy az elégedettség összefüggést mutatott a pozitív hangulattal és azzal is, ahogyan az ételről nyilatkoztak. Az étkezés utáni elégedettség alacsonyabb éhségérzetet, kevesebb stresszt és pozitívabb hangulatot mutatott. Az evésre szánt idő, a tudatos étkezés, valamint a munkatársakkal való érintkezés függvénye annak, hogy mit fogyasztottak, az ételről mi volt a véleményük. Vagyis elmondható, hogy a munkahelyi étkezés elégedettsége kihat a dolgozó hangulatára is. Ehhez pedig szorosan hozzátartozik az is, hogy van-e elegendő idő az ebéd elfogyasztására, milyen környezetben történik mindez és van-e lehetősége a munkatársakkal közös étkezésre. Ezek együttesen bizonyára a teljesítménynövelést is elősegítik.
Rónai Márta