Mit árul el rólunk a csészénk, poharunk? És ami benne van? Érdekes munkahelyi fogyasztási szokásaink.
Belépsz reggel a munkahelyedre, a legelső utad a büfébe/étkezőbe vezet, mert mielőtt elindul a napi őrület, mindenképpen szükséged van egy feketére. A büfés Marika már tudja, hogy egy cukorral és kis tejjel iszod, és már adja is a műanyag pohárba a napkezdő folyadékot. Veszel még egy feles vizet (buborékost a luxus kedvéért) és indulhat a pörgés. Ja, hogy összesen ennyi lesz a folyadékfogyasztásod a munkaidő alatt? (Plusz még két kávé.)
Szóval az egyik, ha nem a legnépesebb tábort az ivók között a kávésok alkotják. Mindig, minden körülmények között képesek elfogyasztani egy forró vagy akár egy hideg változatát is. Hosszú lére eresztve vagy jó sűrűre főzve (hogy hasson, azaz üssön), önmagában, cukorral vagy némi tejjel, esetleg azzal a cseppelfolyás nélkül kinyithatatlan apró dobozos tejszínnel. A kávé alibi egy kis kikapcsolódásra, elengedhetetlen kísérője a megbeszéléseknek, üzleti (és egyéb) tárgyalásoknak, egyébként is az amerikai filmekben is mindig van egy nagy kávés papírpohár az aktuális hős kezében. Van, aki észre sem veszi, hogy napi 6–8 fekete legurul. Ami azért, valljuk be, már nem egészséges.
A másik legtöbbet fogyasztott „munkahelyi ital” az ásványvíz. A tudatosabbak mindig tartanak egy flakonnyit az asztalukon a kezük ügyében, viszont az ebédidőre indulva sokszor dohognak magukban, hogy „már megint elfelejtettem inni egész délelőtt”. Ezért aztán mindig megfogadják, hogy na, majd most, de addig, amíg nem állítják be az időjelzőt a telefonjukon, hogy meghatározott időközönként ivásra riasszon, nem lesz működőképes a rendszer. Antagonisztikus ellentét feszül a bubis és a nem bubis tábor között, mindketten érthetetlenül szemlélik a másikat, hogy tudják meginni a „szúrós-puffasztó” és a „mintha csapvizet innál” jelzőkkel ellátott folyadékot. A szobameleg hőmérsékletéről ne is beszéljünk.
Aztán ott vannak a teások. Alig hűlt a levegő 16 °C alá napközben, már ott gőzölög a bögre az asztalukon, benne a lógatós filterrel. Az ínyencek csak úgy magában fogyasztják, a még ínyencebbek kevés mézzel, és mindkét tábor értetlenkedve szemléli a cukorral és (flakonos!) citromlével, ne adj’ isten citrompótlóval (van még ilyen egyáltalán?) felturbózó teaivókat. Az utóbbi években megjelentek a kötött bögrekabátok, amelyek hosszabb időn át melegen tartják az italt, és annyira, de annyira cukik, hogy mindenki a csodájukra jár.
Ne feledkezzünk meg a kólásokról. Akik már reggel megveszik az első (szigorúan piros címkés) flakonjukat, majd délután a másik fél literest. A kóla mindenhez passzol: gondolkodáshoz, munkatársi csevejhez, de még a camembert sajthoz is, és elengedhetetlen kelléke a céges összejöveteleknek. Igaz, utóbbinál egy kis egysmás is belekerül.
Ki itta meg a joghurtomat? – gyakran elhangzó kérdés a céges hűtőszekrény előtt. Vannak a „gyógyjoghurtosok”, akik a kiváló élettani hatásuk miatt fogyasztják, mások azért, mert finom, és még víz helyett is ezt isszák. Aztán ott vannak a kefiresek, akik képesek minden nap leereszteni a torkukon egy doboznyi fehér italt, de ők naponta hozzák a muníciót, mióta rendszeresen megdézsmálta valaki a készletüket. És a tejes csodák csúcsát a kakaósok-madártejesek-karamellások jelentik, akik képtelenek betelni az ízekkel, nem is váltogatják sokszor, egy hétig ezt, egy hétig azt, egy hétig pedig amazt isszák. Az esetek többségében néhány perc alatt eltűnik a doboz tartalma.
Ismerjük még a gyümölcsleveseket és az alkoholos gyümölcsleveseket is, de róluk majd legközelebb.
Szerző: K.T.
#munkahely #munkahelyiegeszseg