Hogy kinek mi jut eszébe első körben a 2020-as évről? Valószínűleg a legtöbbeknek a COVID. Ez a vírus adta ugyanis idén a legtöbb témát, ez határozta meg az év karakterét. A világ másik feléről indulva rekordsebességgel tört be Európába, így hazánkba is és hozzávetőleg februártól a feje tetejére állította a fél világunkat. Mi mindent jelentett ez, hogyan reagáltunk az első és a második hullámra pszichésen, mentálisan fizikailag?
Nehéz általános következtetéseket levonni, ugyanakkor biztos, hogy bizonyos tendenciák minden ember esetében megfigyelhetőek voltak. Amikor először találkoztunk a fenyegetéssel, ami az európai, napjainkban megszokott viszonyokhoz képest karakteresen realizálódott – hiszen hirtelen saját és hozzátartozóink életét is veszélyben érezhettük – mindannyian visszahőköltünk. Közelebb került hozzánk a halál gondolata, lehetősége, amiről természetesen mind tudjuk, hogy egyszer eljön, na de „majd”… csak a végén… legalábbis mi emberek szeretünk így gondolni rá.
Az első hullámban, reagálva a kontinensünkön zajló történésekre, igyekezve a kisebbik rosszat választani, az ország zöme a négy fal között rekedt, a munkahelyek „áthelyezésével” az otthonok rekordgyorsasággal home office-szá alakultak, egyidejűleg digitális iskolapaddá, gyermekmegőrzővé, családi fészekké, kenyérsütő kézműves műhellyé, és még sorolhatnánk.
2020 és a COVID tehát rengeteg változást hozott, gyakorlatilag változások változások hátán követték egymást. Máshogy érintette természetesen azokat, akik viszonylag biztos anyagi hátterükkel csak pihenni kényszerültek egy kicsit a négy fal között, máshogy azokat, akik elveszítették a munkájukat is, hosszabb-rövidebb időre. Máshogy a nagyobb gyerekekkel rendelkezőket és másként a kisgyerekeseket. Máshogy a kertes házban lakókat és máshogy az emeleti lakásokban rekedteket. Sokan úgy érezték, nehezükre esik betartani a rengeteg korlátozást, mások örültek egy kis lazításnak.
Az emberi érintkezések korlátozása, különösen a kamasz korosztály körében valószínűleg tovább növelte a személyre nehezedő nyomást, a fiatalok még inkább megsínylették testileg-lelkileg ezeket a kihívásokat, az ingerhiányt, a mozgáshiányt, a folyamatosan jelen lévő félelmet és/vagy szorongást.
A kisebb gyerekek egy része, akik életkoruk szerint eleve szembesültek a halálfélelemmel, valószínűleg még fenyegetőbben élték meg szüleik vagy önmaguk elvesztésének lehetőségét.
Nyomot hagyott a 2020-as tavasz fiatalban és idősben, tehetősebb és szerényebb körülmények között élőben, aktív és passzív életvitelűben egyaránt.
Hogy ebben az őszi második hullámban mi lehet nehezebb és mi lehet könnyebb számunkra? Nehezebb lehet, hogy a nyári viszonylagos „fellélegzést” követőn újra a négy fal közé kényszerülünk, csak maszkban léphetünk ki az utcára, és mindez hosszú távon próbára teszi türelmünket. Még mindig szorongunk a bizonytalantól, félünk az egyre növekvő esetszámok, a halálozási arány miatt. Talán az ismerősség érzése mégis megnyugtató lehet. Már rendelkezünk valamilyen tapasztalattal a tavaszi történések mentén, nem úgy, mint amikor először találkoztunk a kihívással. Reményteli hírek szólnak a vakcináról, amely talán belátható időn belül elérhetővé válik. Sokan azt is értékelik, hogy a külvilág helyett a belső világukra, önmagukra, családjukra, szeretteikre koncentrálhatnak. Megmérettetik a változáshoz való sikeres alkalmazkodási képességünk, a voltaképpeni intelligenciánk. Az emberiség összefogással reagál, a bolygó és a közjó érdekében cselekszik. Lehetőségünk nyílik elgondolkodni a csendes téli napokon, mit üzen a vírus, személyesen… globálisan… és hogy mit tehetünk hozzá kicsiben a magunk és emberi társadalmunk jövőjéhez.
Szerző: B.E.
#koronavirus #mentalisteher #munkahely #homeoffice