A munkahely nem a semmittevésről szól. A ránk bízott és vállalt feladatok elvégzéséért kapjuk a fizetést, de mindig vannak, akik igyekeznek a lehető legolcsóbban megúszni a munkát, mások pedig képesek az egész céget a hátukon cipelni.
Ez utóbbi kategóriát akár túl is lehet tolni annyira, hogy egyszerűen nem tud leállni a munkával. Ez jelentheti azt, hogy a munkaidő lejárta után akár több órával is megtoldja a napot, akár a családi-, magánélet rovására is, vagy hazaviszi a munkát. De járhat azzal is, hogy mások feladatát is magára vállalja. Nem azért, mert a munkatársai nem tudnák azt megoldani, de hisz abban, hogy a legjobban ő tudja. Aztán ha közelít a hétvége vagy a szabadság, akkor megpróbál előre dolgozni, amennyire lehet, vagy ami még rosszabb, a szabad óráiban is előveszi a munkát.
A testképzavar fogalmát szokták nevezni testdiszmorfiának is, amely egy olyan állapot, amikor az érintett személy nem reálisan látja a saját testét, hanem torznak. Ez a torz látásmód azonban a munkában is megmutatkozhat. Ebben az esetben termelékenységi diszmorfiáról beszélünk. Ez az állapot folytonos munkára készteti a dolgozót, de a sok munka ellenére sem érzi úgy, hogy mindent megtett.
Míg a legtöbben el tudják magukat engedni a nyári szünetben, a nyaralás során vagy bármelyik ünnepi időszakban és képesek arra, hogy a munkára se gondoljanak, addig a termelékenységi diszmorfiával élő nem így éli meg. Ez a torzítás számos negatívumot hozhat az egyén életébe. A produktivitás, a hatékonyság rovására mehet mindez, de megmutatkozhat olyan formában, hogy az egyén nem fogadja el saját teljesítményét vagy azt nem képes reálisan értékelni akkor sem, ha mások dicsérik. Túlságosan magasra helyezi a lécet maga számára. Ha valóban képtelen elérni azt, akkor az önbeteljesítő jóslata beigazolódik. Emiatt folyamatosan jelen van az elégedetlenség. A munkában képviselt diszmorfia esetén az egyén saját magát és munkáját lealacsonyítja, míg másét irracionális módon magasztalja. Önbecsapás tehát.
Imposztor szindróma vagy termelékenységi diszmorfia?
A kérdés jogos, hiszen az imposztor szindróma esetében is hasonlóról van szó, de van néhány lényegi különbség. Az imposztor szindróma esetén az az érzés keríti hatalmába a személyt, hogy lelepleződik hozzá nem értése és alulképzettsége miatt. Ezzel szemben a diszmorfiás dolgozó tudja, hogy képes a munkára, de sosem érzi úgy, hogy elég, amit megtesz. A termelékenységi diszmorfia az imposztor szindróma és a kiégés metszéspontján található. A feszített munka elveszi a figyelmet arról, hogy a közben elért kisebb sikereket egyáltalán észre vegye és értékelje azokat.
Rónai Márta