„Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során!” Biztosan sokan hallották Kína legjelentősebb filozófusainak egyike, a Konfuciusz (Kr.e.551–479) által megfogalmazott gondolatot, amely mondhatni, örökérvényű, hiszen két és fél évezreddel később, napjainkban is megállja a helyét.
Mondhatják, hogy szerencsés az, aki olyannal keresi a kenyérre valót, amit akkor is végezne, ha nem fizetnének érte. Valószínűleg azok irigykednek is emiatt, akik nap mint nap „nemszeretem” vagy „muszáj” munkát végeznek, arra viszont nem gondolnak, hogy az álommunka a legtöbb esetben nem napi 8 órás tevékenység. Mert bizony gyakran előfordul, hogy a hivatás beszippantja és elkezd uralkodni a művelője felett, aki egyszer csak azt veszi észre, hogy szinte nincs is más az életében. Ugye, kisvállalkozók, menedzserek, cégvezetők…?
Biztosan sokan ismerünk olyan embereket, akiknek amikor kiesett a talpuk alól a talaj, azaz a munkájuk – vagy váratlanul elbocsájtották őket vagy nyugdíjba mentek –, nem tudtak mit kezdeni magukkal. Nem volt szükség a szakértelmükre, a tudásukra, fölöslegessé váltak (legalább is ők ezt érezték), eltűnt a „miért”-jük, a motivációjuk, ami miatt másnap is fel kellene kelniük – mert csak egy dologban voltak képesek gondolkodni: a hivatásukban. Az egyik munkahelyemen egy kollégámnak a munkája volt az élete. Minden gondolata e körül forgott, (szó szerint) éjjel-nappal dolgozott és szép sikereket ért el. Elismert és megbecsült szakember volt, szinte minden hétvégéjét a munkahelyén vagy a munkájával töltötte. Érdekes volt látni, hogy amint „akcióhelyzetbe” került (azaz teljesíteni kellett), szinte kivirult, idősebb korában is megvolt benne a lelkesedés, a „szolgálat” iránti vágy, ami minden mást felülírt az életében. Amikor közeledett a nyugdíjazás ideje, egyre többször mondta, hogy azt követően már nem akar itt dolgozni, „kegyelemkenyérért”, azt tervezte, hogy könyvet ír az elmúlt évtizedek tapasztalatairól. Nos, amikor otthon bezárult mögötte az ajtó, ez a kollégám teljesen egyedül maradt. Ugyan volt egy kutyája, amely egyfajta kapocs volt a külvilággal, de mivel a családi kapcsolatai is háttérbe szorultak az elmúlt évtizedekben, nem igazán találta a helyét. Sajnos nem tudta kiélvezni a nyugdíjas éveit, szomorúan korán távozott közülünk.
Mert mit is tesz, hogyan is dolgozik az, akinek a kedvenc időtöltése a munkája? Amikor elragadja a lendület, képes belefeledkezni az alkotásba (persze nem csak a ténylegesen alkotómunkának nevezett foglalatosság tartozik ide), ezért elfelejt enni, a megbeszélt találkozóra elmenni, ügyet intézni, még olyan is előfordult, hogy a gyerek ott maradt az oviban, mert az anyukájának kiment a fejéből, hogy aznap ő volt a soros hazavivő. A rengeteg megrendelés – mert az álommunkás nehezen mond nemet – háttérbe szorítja a privát életet, megeshet, hogy üresen marad a hűtő, eltolódik (vagy el is marad) a nyaralás, mert mindig van valami indok, valami fontosabb.
A flow, a munkába való belefeledkezés, az áramlás ugyanis addiktív, boldogsághormonokat termel, feltölt energiával, sikerélményt ad, fontossá tesz és egyszerűen beszippant.
Nem beszélve a hozzá kapcsolódó anyagi teljesítményről, ami szintén jelentős tételt képvisel abban a bizonyos mérleg serpenyőjében.
De miből lehet észrevenni, hogy a hivatásunk, az álommunkánk átvette felettünk az irányítást? Ezt valószínűleg az, aki benne van, nehezen érzékeli, ezért érdemes figyelni a környezet visszajelzéseire. Intő jel lehet a kevés alvás, az éjszaka is az egyes problémák megoldásán való gondolkodás (és az emiatti nem alvás), a környezet, az otthon „elhanyagolása”, a családi, baráti kapcsolatok háttérbe szorulása (ne haragudj, nincs időm, még be kell fejeznem…), a lelki és fizikai kimerültség, a jókedv hiánya, a szorongás állandósulása, és ugyanígy érdemes figyelni a „csak még ezt megcsinálom, elvállalom” gyakori hangoztatására is. Ha érzékeljük, hogy valami nincs rendben, érdemes külső segítséget kérni, akivel meg lehet tervezni a lépésről lépésre történő változtatást. Azt is be kell tudni fogadni, hogy az ember nem csak munkára termett, az élet élvezetének, a pihenésnek ugyanúgy a mindennapjai részének kellene lennie. (Az új élmények aztán akár inspirációként is szolgálhatnak majd a munkához.) Ha már Konfuciusszal kezdtük, zárásként álljon itt még egy 2500 éves bölcsesség e nagyszerű filozófustól:
„Hogy állandóan boldog lehess, folyton változnod kell.”
És ez az álommunkára is érvényes.
Szerző: K.T.