negynapos munkahet, munkavallalo, munkaltato, munkaeropiac
Fotó: Freepik

Megváltozott életek: itt tart most a világméretű négynapos munkahét kísérlet

blank
blank


Már nyolc hét eltelt a világ legnagyobb négynapos munkahét kísérletéből, amelyben az Egyesült Királyságban vágtak bele. A kísérlet részleteiről itt, a Karrier Trend oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk több ezer résztvevő csökkentet munkaidőben dolgozik, heti négy napot, de ugyanazért a bérért.

A hathónapos próbaidőszakhoz összesen 70 cégtől 3300 dolgozó csatlakozott. A program célja, hogy kiderüljön az új munkarend miként hat a produktivitás szintjére, a nemek közti egyenlőségre, valamint a környezetre és a dolgozók jóllétére. A kísérlet nyolc hete tart, a CNN friss összeállítása szerint pedig a résztvevők arról számoltak be, hogy boldogabbak, egészségesebbek és úgy érzik a munkájukban is sokkal jobban teljesítenek.

Megváltozott életek

Lisa Gilbert, aki a Charity Banknál hitelügyintéző arról számolt be, hogy nála az új rutin tökéletesen bevált. Mint azt a lapnak elmondta, a heti egy extra szabadnap számára azt jelenti, végre nem szombat reggel hat órakor kell elintéznie a bevásárlást, ráadásul sokkal több ideje jut a fiára, valamint az idős szüleire is. “Így, hogy a péntek szabad, aznap intézem a szükséges tennivalókat, és a hétvégét már a családdal tudom tölteni. Megváltozott az életem” – árulta el Lisa.

Voltak nehézségek is

Persze nem mindenkinek volt ennyire egyszerű az átállás. A londoni Unity PR-ügynökséget vezető Samantha Losey azt mondja, az első hét totális káosz volt. “Attól féltem, hogy valami nagy bakit csinálok. Nagy volt a kapkodás” – mondta.

Belerázódtak

A vállalatnál mindezek ellenére a negyedik hétre belerázódtak az új munkarendbe. Losey éppen ezért azt mondja, maximum 25 százalék esélyt lát arra, hogy a tesztidőszak végén vissztérnek a régi rendszerhez, továbbá hozzátette: az alkalmazottai keményen küzdenek, hogy a négynapos munkahét megmaradjon.

Ez már a 21. század

A téma kapcsá megszólalt a Charity Bank marketing és kommunikációs vezetője, Mark Howland is, aki elmondta, hogy a plusz szabadnapját az egészsége karbantartartására fordítja. Elárulta, mindig is meg akart csinálni egy triatlont, de nem volt szíve elvenni a családjától az időt. Így azonban péntekenként hosszú kerékpárutakra megy, a hétvégét pedig velük tölti. Ezen túlmenően pedig elmondta,

Szerinte az ötnapos munkahét huszadik százai koncepció, ami nem való a 21. századba.

Egyébként a négynapos munkahét gondolata egyre többeket foglalkoztat, amint azt portálunk is megírta Kaliforniában is készülnek a bevezetésére, sőt Magyarországon is kacérkodnak a gondolattal, Pécsen van egy cég, ami szintén teszteli ennek a felállásnak a lehetőségeit.

Szerző: G.P.
Fotó: Freepik