Hú, de jól hangzik ez az álláshirdetés, mintha épp nekem találták volna ki. Az egyik ismerősöm is ennél a cégnél dolgozik és ódákat zeng arról, hogy milyen jól érzi magát és hogy megbecsülik. Igaz, nem felelek meg minden kritériumnak, amit felsoroltak a hirdetésben, no, de ki az, aki az összes elvárást teljesíteni tudja? Biztos vannak nálam jobb képességűek, nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkezők, akik ezerszer magabiztosabban beszélnek angolul… már csak ezért sem érdemes pályáznom. Pedig milyen jó lenne! Ez egy kitalált belső párbeszéd, ami egy álláshirdetés olvasásakor elindulhat az emberben, de nagyon is valós pillanatot ragad meg: a lehetőség elszalasztását. Mert ha nem pályázunk az állásra, nem is nyerhetjük el. Így biztosan kizárjuk a sikernek még a lehetőségét is.
Minden ilyen helyzetben érdemes feltennünk egy fontos kérdést önmagunk számára: ki dönti el, hogy felvesznek-e bennünket egy állásra? Én vagy a munkaadó? Ha eleve nem nyújtom be a pályázatomat, akkor én döntöm el, bármennyire is vágyom a munkára, ha viszont pályázok, akkor átruházom a döntés jogát az álláshirdetés feladójára, ami eleve az övé is volt. Ugyanis a munkáltató indította el a hirdetés megfogalmazásával, az igényei összegyűjtésével, a lehetőségei meghirdetésével a folyamatot, neki kell tudnia, hogy milyen felkészültséggel, tapasztalattal, képességekkel rendelkező munkavállalót keres, az melyik tulajdonságaival illeszkedik a meglévő csapatba. Ő állítja fel a feltételrendszert, ő szűri ki a jelentkezők közül azokat, akiket interjúra hív be, ő teszteli a tudásukat és kérdezi meg a lehetséges jelölteket, majd szűri ki közülük azt az egyet (vagy kettőt), akinek ajánlatot tesz, illetve akit végül alkalmaz. Nem látunk bele a lapjaiba, tehát jelentkezőként valószínűleg nem tudjuk, milyen szempontok döntenek a jelentkező felvétele mellett, ez pedig akként is hathat a pályázóra, hogy kevésbé akarjon megfelelni valamilyen vélt elvárásnak, így inkább legjobb önmaga megmutatására koncentráljon.
Persze, nem ennyire egyszerű a képlet, mégis talán túl sok figyelem, energia megy el arra, hogy valami olyanhoz akarunk igazodni, amiről valójában nincs kellő információnk és amire ráhatásunk sincs. Ezért érdemes olyan felé fordítanunk a figyelmünket, amire tudunk hatni, amire fel tudunk készülni. Már a jelentkezésünk beadásakor járjunk el a lehető legnagyobb gondossággal: a kiírásnak megfelelően készítsük el a pályázatunkat, igyekezzünk érdekesek, figyelemfelkeltők, alaposak lenni. Tájékozódjunk a hirdető cégről, ha lehet, személy szerint az illetékesnek küldjük el a pályázati anyagunkat, szólítsuk a nevén a címzettet. Ha behívnak egy személyes (vagy online, esetleg telefonos) interjúra, érdemes felkészülnünk az ilyenkor szokásos kérdésekre adott válaszokkal, és az is jól jöhet, ha van a tarsolyunkban egy-két előre megfogalmazott, a céggel, a foglalkoztatásunkkal kapcsolatos kérdésünk.
Gondoljuk végig, melyek azok a legfontosabb információk, amelyek által a potenciális munkaadónk megismerhet bennünket mint munkavállalót, és ha megkérdezik, hogy miért mi vagyunk a legjobb választás számukra, tudjunk néhány jól hangzó érvet felsorakoztatni. Arra koncentráljunk, hogy mivel tudjuk a legkiválóbb dolgozó-énünket megmutatni, ne arra, hogy mit várhatnak el tőlünk egy ilyen helyzetben.
Az életem, az egzisztenciám függ attól, hogy megkapom-e ezt az állást – gondolják sokan egy-egy állásinterjú előtt, ez pedig olyan mértékben görcsössé teszi a „szereplést”, hogy talán ez miatt bukják el a lehetőséget. Az alkalmazásról a munkáltató dönt, de ő csak a pályázatunk és a személyes meghallgatáson szerzett benyomásai alapján tud valamiféle képet kialakítani rólunk. Ezért a jövőtől való
rettegésről és a megfelelési kényszerről érdemes áttenni a „lehető legjobb formámat nyújtom az állásinterjún” gondolatra a fókuszt. A siker, azaz az állás elnyerése ekkor sem garantált – ebben a pillanatban. De ha a munkaadó szerint is jó teljesítményt nyújtottunk, ha meggyőztük arról, hogy értékes munkatársa lehetnénk a vállalatnak, akár később vissza is hívhatnak egy megüresedő pozícióra. A döntés mindig a jelennek szól, egy későbbi időpontban simán változhat „igen”-né a mostani „nem”. És az is számtalanszor bebizonyosodott, ha nem minket vettek fel, hogy mindez azért történt, mert máshol egy sokkal jobb ajánlat várt ránk. Ha a munkakeresés alatt sikerül végig fókuszban maradnunk, azaz a célra, a munkahely megszerzésére koncentrálnunk, megnő az esélyünk a győzelemre. És lehet, hogy nem lesz nyílegyenes az út, esetleg lesznek kitérők út közben, de a tapasztalatok és a megküzdési stratégiák végső soron a mi eszköztárunkat gazdagítják. Ami egy következő kihívásnál még jól jöhet.
Szerző: K.T.