Április közepén újraindul a “Közfoglalkoztatásból versenyszférába program”. A kezdeményezés a közfoglalkoztatottak elhelyezkedését segíti az elsődleges munkaerőpiacon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az április közepén induló programba belépők havi 45 ezer forintos juttatást kaphatnak, a minimálbért alapul véve tehát közel 160 ezer forintot vihetnek haza abban az időszakban, ameddig a közfoglalkoztatási szerződésük tartott volna.

A program arra ösztönzi a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkezőket, hogy ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el.

A közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt állást találók egyfajta bónuszként elhelyezkedési juttatásban részesülnek. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz jut, mivel a közfoglalkoztatásából hátralévő időre kapja meg utólag a havi 45 600 forintot.

Elhelyezkedési juttatásra jogosult a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatott is, akinek napi díjazása kétezer forint, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is kaphat.

A résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük közel háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.

A részletes dokumentáció a program 2021. április 15.-i indulásakor válik elérhetővé a munka.hu oldalon. Kérelmet ezt követően lehet majd benyújtani a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz. A Gazdaságvédelmi Alapból finanszírozott program keretösszege 500 millió forint, e forrásmennyiség akár 2000 munkavállaló támogatását is lehetővé teheti – olvasható a közleményben.

Fotó: hellovidek.hu

Forrás: MTI

#munkaeropiac #kozfoglalkoztatas #minimalber #allas #versenyszfera #palyazat

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét