Pénteken megkezdődött a szociális intézmények dolgozóinak tesztelése, a jövő héten az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben indul a szűrés – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

György István hozzátette: összesen 16 691 helyszínen mintegy 370 ezer ember szűrését végzik el antigén gyorstesztekkel.

A tesztelés rendszeres lesz az operatív törzs által meghatározott ütemezésben. A kormányhivatalok országszerte mintegy ezer mintavevő csapatot hoznak létre, amelyeknek tagjai lesznek orvostanhallgatók – közölte.

A részvétel önkéntes – hangsúlyozta az államtitkár, aki arra kérte az intézmények dolgozóit, segítsenek maguknak és a környezetüknek azzal, hogy alávetik magukat a tesztelésnek.

György István utalt arra, hogy az intézmények célzott csoportos tesztelésének célja a koronavírus terjedésének lassítása, és az, hogy teljesebb képet adjon a dolgozók közötti fertőzöttek arányáról.

Forrás: MTI

#teszteles #koronavirus #szocialisintezmenyek #pedagogusok #orvostanhallgatok

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét