A pályakezdő fiataloknak eddig sem volt egyszerű, de a modern világ sem könnyíti meg a helyzetüket. A mesterséges intelligencia újabb akadályt állíthat eléjük.
Semelyik szakmát nem lehet kizárólag tankönyvből megtanulni, és bármilyen jó tanár is tanít az iskolában vagy a tanfolyamon, saját magunknak sokat kell finomhangolnunk és hozzátennünk a megszerzett tudáshoz. A valódi tudás jelentős része munka közben alakul ki. A pályakezdő eleinte kisebb, kevésbé kockázatos feladatokat kap – ideális esetben –, majd fokozatosan egyre nagyobb önállóságot szerez. Legalábbis sokáig így működött az utánpótlás.
Ma azonban komoly változás van folyamatban. Pontosan ezeknek a rutinfeladatoknak egy részét képes elvégezni a mesterséges intelligencia az ember – legyen az pályakezdő – helyett. Pillanatok alatt összefoglal egy hosszú dokumentumot, adatokat rendszerez, megfogalmazza a levelet, és még lehetne sorolni. A munkáltatók egy része szempontjából kézenfekvő, hogy az egyszerűbb munkát a technológiára bízza. Ezzel azonban nemcsak feladatokat automatizál, hanem tudatosan vagy sem, megszüntetheti annak lehetőségét, hogy egy pályakezdő tényleg az alapoktól fel tudja építeni gyakorlati tudását.
Magasabb belépési küszöb
A pályakezdő fiatalok gyakorta találják szemben magukat azzal az ellentmondásos helyzettel, hogy bizonyos betöltendő pozíciókhoz már korábbi tapasztalatot várnak el. Az állás betöltéséhez szükséges megfelelő végzettség sem mindig elegendő. Sok esetben elvárják tőlük, hogy ismerjenek több rendszert, tudjanak önállóan dolgozni, és lehetőleg már az első naptól tudjanak eredményt felmutatni.
Valljuk be őszintén, ez nagyon ritkán működik. Nem azért, mert nem alkalmas a pályakezdő a feladatra, hanem csupán az áll a háttérben, hogy nincs elegendő gyakorlata. Valahol mindenkinek el kell kezdenie. Ha pedig egy állásadó kizárólag olyan fiatalokat keres, akiket már nem kell betanítania, idővel elfogyhatnak a szakemberek.
A LinkedIn 2026-ban ezt a problémát vizsgálta Nagy-Britanniában. Az elemzés szerint a 38 vizsgált pályakezdő foglalkozásból 30 esetében csökkent a felvétel. Az AI hatása tehát már jól érzékelhető, de ezért nemcsak egymaga a mesterséges intelligencia lehet a felelős, hanem beleszólhat a gyengébb gazdaság és a csökkenő munkaerő-kereslet is.
Az is nehézséget jelent, hogy a fiatal munkavállalók világszerte olyan pozíciókban dolgoznak, amelyeket érintenek a mesterséges intelligencia által okozott változások. Mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy-egy szakma teljesen eltűnik, de az biztos, hogy a belépő fiataloktól ma már összetettebb tudást várnak el a belépés során is.
Új gyakorlóterep kell
A pályakezdő számára ez azt jelenti, hogy a végzettség mellett egyre gyakrabban saját bizonyítékokat is fel kell mutatnia a tudásáról. Vagyis előfordulhat, hogy betanítás híján a jelentkezőnek már az álláskeresés előtt létre kell hoznia a maga gyakorlóterepét. Ebben segíthet egy szakmai gyakorlat, gyakornoki program, önkéntes munka vagy saját készítésű mintafeladat. A kisebb vállalkozásnak, civil szervezetnek vagy helyi közösségnek elvégzett valódi munka is értékes tapasztalat lehet.
A mesterséges intelligenciát lehet tekinteni ellenségnek is, de pályakezdőként jobb megbarátkozni a tudattal, és meg kell tanulni megfelelően kezelni.
A vállalatok felelősségét nem lehet a fiatalokra hárítani. Ha a munkáltatók nem képeznek kezdőket, néhány év múlva hiába keresnek majd tapasztalt szakembereket.





