Minden országban fontos a foglalkoztatás magas szintje, amelynek érdekében mind az Európai Unióban, mind Magyarországon igyekeznek azonosítani azokat a célcsoportokat, ahol ez még növelhető. Az erőfeszítések közül kiemelendő a nőkre fordított figyelem, mindenesetre megállapítható: van még benne potenciál.

Az Európai Unió a 2000-es években szakított azzal a gyakorlattal, hogy a munkanélküliség visszaszorítása az elsődleges cél, mert az ugyan nagyon jól kommunikálható, de lehet, hogy csak látszólagos eredmény, hiszen ez úgyis elérhető, hogy csökken a munkaerőpiacon aktív résztvevők száma, vagyis az eddig munkanélküliek kivonulnak, kiszorulnak a munkaerőpiacról. Képzeljünk el egy focipályát, ami három részre osztható: a pálya, ahol a játék, a munkaerőpiac aktívan működik; a kispad, ahonnan van esély bekerülni, de az, aki ott ül, éppen nincs játékban, ez az álláskeresők része; illetve a nézőtér, ahonnan esélytelen bekerülni a pályára, itt vannak az inaktívak. Az új megközelítés alapján az aktivitás a fontos, azaz annak lehetősége, hogy be- vagy visszakerüljenek a „játékba” az eddig kívül maradt, inaktív szereplők. Az se baj, ha éppen a kispadon ülnek (álláskeresők), mert onnan van esély bekerülni a pályára.

És mi a helyzet a nők foglalkoztatásával?

Mivel sokáig az volt az elképzelés, hogy a munkanélküliség csökkenjen, ezért sokszor az is javította a statisztikát, ha a nézőtérre kerültek a nők. Biológiai értelemben csak a nők képesek gyermeket világra hozni, így természetes, hogy a gyermekvállalás egy jelentős döntés a munkaerő-piaci létükhöz, a karrierúthoz kapcsolódóan is. A szülés utáni reintegráció, a kispadra való visszakerülés sokszor nem valósult meg, mivel eleve esélytelennek tartották, hogy ez sikeresen megtörténik, másrészt a hivatalos kommunikáció is azt hangsúlyozta, hogy jobb, ha a kismama maga neveli a gyermekét 3 éves korig, így önkéntesen vagy kényszerből (pl. bölcsődei ellátás hiányában) távoztak a nézőtérre.

Nagyjából ugyanez a helyzet az életpálya másik csomópontján is: a társadalmi közvélekedés is elsősorban a nőkre hárítja az idős, beteg, rászorult hozzátartozók ápolását, lehet, hogy emiatt is kénytelenek lesznek idő előtt kilépni a munkaerőpiacról.

Mindebbe belejátszik még a politika is, pl. akkor, amikor a 40 éves munkaviszonnyal rendelkezők nők számára lehetővé teszi a korai nyugdíjba vonulást: kedves gesztus lehet, de foglalkoztatási szempontból kifejezetten káros hatást váltott ki.

Ez mennyire jelenik meg a számokban Magyarországon?

Ha csak a rendszerváltásig megyünk vissza, akkor is látható, hogy a nők foglalkoztatási szintje alacsonyabb, mint a férfiaké. Tény, hogy a nehézipar leépülése után a munkanélküliség (kispad) magasabb volt a férfiak körében 2004-ig (innentől megint a nők körében több a munkanélküli bő egy évtizedig), ugyanakkor még így is mintegy 12-13 százalékpontos eltérés azonosítható a férfiak javára a foglalkoztatásnál. Az elmúlt tíz évben voltak olyan időszakok, ahol ez elérte a 15 százalékpontot is.

2021. január 1-jétől az egységes európai szintű adatgyűjtési keretszabályozás (IESS) változása miatt azok is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekvállaláshoz kapcsolódó jogi státusz (pl. GYES) valamelyikében vannak jelenleg, amennyiben a gyermek születése előtt dolgoztak. Mivel Magyarországon ez elenyésző kivétellel a nőket érinti (gyermekgondozási távolléten 2018. II. negyedévében 1% volt férfi), ez 1,5-2,5 százalékponttal növeli a foglalkoztatási szintet, főleg a nők esetében. Mindezek mellett még így is jelentős a férfiak előnye.

Más a helyzet az EU-ban?

Összességében 2013-ig mintegy 10 százalékpontos lemaradásban volt a magyar foglalkoztatottság az EU-hoz képest. Ezt követően a közfoglalkoztatás, a külföldi munkavégzés, az egyéb munkaerő-piaci pályázati programoknak köszönhetően csökkent az eltérés, napjainkban 1-1,5 százalékpontos a lemaradás. A férfiaknál ráadásul az EU átlagnál is magasabb a foglalkoztatási szintje 2019-ben. A nők esetében a lemaradás 3-3,5 százalékpontra csökkent. Csak az EU-ra vonatkozóan is azonosítható a női és férfi foglalkoztatottsági különbség (11 százalékpontra mérséklődött 2019-re), úgyhogy igen, ez EU-szintű kérdés, nemhiába jelenik meg fontos feladatként a nők munkaerő-piaci foglalkoztathatóságának növelése.

Mit lehet tenni?

Számos program és kezdeményezés működik. Például a jellemzően férfi-dominanciájú STEM-szakmák (tudományos, technológiai, mérnöktudományi vagy matematikai) népszerűsítése a nők körében, megfelelő megközelítéssel (versenyek hirdetése, cikksorozatok, pl.: „Ne aggódj, nem kell férfivé válnod!”) ez is növeli a nők esélyét a munkaerőpiacon. Emellett biztosítani kell az igénybe vehető bölcsődei és óvodai szolgáltatásokat, hogy gyorsabban megvalósuljon a visszatérés. Sokkal nagyobb arányban lenne szükség rugalmas munkahelyekre (pl. távmunka, részmunkaidő), ami Magyarországon nem egy elterjedt forma.

A legfontosabb és legnehezebb kihívás persze a társadalmi szemléletmód formálása lenne. Természetesen számos egyéb kérdés megjelenik még, de örömteli, hogy bizonyos esetekben már egyértelmű fejlődés is azonosítható. Például a legmagasabb iskolai végzettség tekintetében már nincsenek hátrányban, sőt, 2020-ban a nők 26,1%-a, míg a férfiak csupán 20,0%-a rendelkezett felsőfokú diplomával.

Mit lehetne tenni? Nem tudjuk biztosan, nincs egyetlen, optimális megoldás. Vannak ötletek, kezdeményezések, némelyek eredményesebbek, mások kevésbé. Most az olvasók felé fordulunk, és várjuk a javaslataikat a következő e-mail címekre: [email protected] [email protected]

Szakértők:

Prof. Dr. László Gyula, munkaerő-piaci és társadalmi párbeszéd elemző, PTE KTK

Dr. Sipos Norbert, munkaerő-piaci elemző, PTE KTK

#munkaeropiac #eselyegyenloseg #noimunkavallalas #foglalkoztatas