Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a technikumokban jövő szeptemberben indulhatnak az első okleveles technikusképzések. A tanulók az együttműködő szakképzési és felsőoktatási intézmények közös, emelt szintű szakmai programja alapján szerezhetnek szakmát és érettségit, majd tanulmányaikat akár felvételi nélkül folytathatják az adott szakirányú egyetemen.    

Februárig lehet jelentkezni a jövő tanévben induló okleveles technikusképzésekre. Az új képzési forma “lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy a legmagasabb szintű szaktudást az előre meghatározott kreditek beszámításával akár rövidebb idő alatt is megszerezzék”.

A programban a duális képzésre is lesz lehetőség. Így a tanulók a felsőfokú duális képzést is automatikusan annál a vállalatnál folytathatják, amelyiknél addig szakképzési munkaszerződéssel dolgoztak – tájékoztatott a minisztérium.

A képzési idő 5 év. Az első két évben ágazati alapismereteket tanulnak majd a diákok. A plusz oktatási tartalom a szakmaválasztást követően, a szakirányú oktatás során épül be a programba.

A képzésben a korábban érettségizett felnőttek is részt vehetnek.

#kepzes #technikus #palyavalasztas #karrier

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét