Biztosnak gondolod állásodat? Azt hiszed, téged nem érhet el a változás szele? Kapaszkodj meg: de. Ideje beszélnünk arról a jelenségről, hogy a világ sarkítva két részre szakadt: az egyiket viszonylag keményen érintik a korlátozások nyomán fellépő gazdasági ingások, a másikat – egyelőre – kevéssé.

Bár a közösségi oldalakról ömlik az összefogásra való felszólítás és ez már önmagában is jó dolog és pozitív jelenség, tény azonban, hogy az összefogáshoz leginkább még csak azoknak fűlik a foga, akik már egy ideje a saját ütőerükön is érzik a „kezet”, ami permanensen akadályozza a keringést. Magyarul, akik elveszítették a munkájukat, akiknek állandó bevételei jelentősen megcsappantak, vagy alig-alig csordogálnak. A „másik oldal”, a stabil nagyvállalatok alkalmazásában teljes, vagy bizonyos hányadú bérért dolgozók, a közalkalmazottak, vagy egyéb szolgáltatói szektorban tevékenykedők. Számukra egyelőre ingerküszöbön aluliak ezek a változások. Csakhogy hosszú távon a válság az ő állóvizüket is alaposabban megkavarhatja, nézzük miért.

Ha az adófizető vállalkozók egy része, és ráadásul kifejezetten nagy hányada megroggyan, a termelői-szolgáltatói szektorból beáramló adóforintok huzamosabb időre kiesnek a költségvetésből. Nyilvánvalóan szerves részét képezi ez annak az alapnak, amit a nyugdíjak kifizetésére, a közalkalmazottak bérére szánnak egy-egy országban.

Vegyük például a vendéglátást és turizmust, illetve az ezekre épülő teljes beszerzői láncot, beleértve a termelőket, a beszállítókat, a teljes spedíciót, a logisztikát, a korlátozásokat megelőző nemzetközi áruforgalmat, az összes ilyen cég tevékenysége mentén járulékosan bevételre tevő egyéb megbízottakat, marketingeseket, coachokat, más, projekt szinten bedolgozó vállalkozókat.

Az élelmiszer szállítását és végfelhasználókhoz juttatását muszáj megoldani – valószínűleg ezért, hogy az áruházláncokban szívbaj nélkül vehetjük meg a többek által agyonfogdosott portékákat és ehetjük meg őket otthon jóízűen maszkviselési és kézfertőtlenítési kötelezettség ide vagy oda – így az élelmiszeripar azért még úgy-ahogy megáll a lábán. Rengeteg interakció kiesett azonban: a már majdnem egy éve tartó korlátozások az első hullámmal, majd a szusszanást követő még hosszabbra nyúló és máig tartó második hullámmal továbbra is folyamatosan nyirbálják a kisebb-nagyobb vállalkozások bevételeit, és nem egy cég kényszerült arra, hogy átmenetileg vagy örökre lehúzza a rolót.

Nyilván minél kisebb a vállalkozás, minél kisebb a múltja, annál veszélyeztetettebb és kitettebb. Mindenesetre hosszú távon az ilyen vállalkozások által amúgy megszokott ütemben beáramló pénz hiánya nem csak a veszteséges tulajdonosok és elbocsátott alkalmazottak zsebéből veszi ki a pénzt, hanem az államháztartáséból is.

Bizony, illékony ez az absztrahált kártyavár, és egy igazán elhúzódó világválság idején nincs olyan, akinek ne lenne félnivalója attól, hogy előbb-utóbb őt is elérik a hullámai.

Talán érdemes ennek tükrében valóban elmélázni csendes téli estéken azon, hogy a társadalmi egymásrautaltság alól senki nem vonhatja ki magát. Ha az alsó kártyalapok kiesnek, az egész építmény dőlni fog. Ha kisebb rögök akasztják a keringést, előbb-utóbb a szív is leáll. Legyen tehát helyén az eszünk és a szívünk. A válság valóban a közös gondolkodásra tanít. Rajtunk múlik, mikor esik le a szemünkről a hályog és szembesülünk egymásrautaltságunk mértékével, képzeljük most akármennyire is biztosnak pozíciónkat. Talán mostantól máshogy kezdünk látni, megközelíteni és megoldást találni. Együtt.

Szerző: B.E.

#koronavirus #valsag #elbocsatas #munkahely