Back office

Listavezetők a magyar fiatalok a közösségi-média használatban

A 16-24 éves korosztályban - minden más uniós országot megelőzve - a magyar fiatalok 97 százaléka használja rendszeresen  valamelyik közösségi médiafelületet – derül ki az Eurostat felméréséből.

Már több szén-dioxidot bocsátanak ki az Amazonas erdei, mint amennyit elnyelnek

A fakivágások és erdőtüzek miatt évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik, miközben az erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el.

Papírmentessé válnak a fuvarokmányok

A fuvarozási dokumentumok digitalizálása a tervek szerint gyorsítja és biztonságosabbá teszi az üzleti partnerek közötti elszámolást.

Az 50 év feletti férfiak shoppingolnak leggyakrabban

A szupermarketek után a ruházati boltok, az elektronikai üzletek és a gyógyszertárak, majd a bevásárlóközpontok éttermei a legnépszerűbbek.

Minden fejlesztési pályázatot befogad a kormány

A teljes 200 milliárd forintos keretet már most vállalkozások rendelkezésére bocsátják, a pályázatokat pontszám alapján sorolják és támogatják

80 embernek ad munkát a BHS Trans új debreceni logisztikai központja

A több ezer raklap áru befogadására alkalmas debreceni központtal a termelő vállalatok áruelosztását tudják majd hatékonyabban kiszolgálni.
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor Ön a weboldalunkat meglátogatja. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmét arra, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogja tudni kielégítően használni.


Összes tiltása
Összes engedélyezése