csodagyerek, tehetseg, karrier,
csodagyerek, tehetseg, karrier,

Mi lett az egykori csodagyerekkel, Szász Marcival?

blank
blank

H I R D E T É S

Ötévesen 195-ös volt az IQ-ja. De hogyan él most az egykori csodagyerek, Szász Marci? 

Szász Marci neve sokak számára lehet ismerős, ő az az egykori csodagyerek, aki a 90-es évek közepén került rivaldafénybe, annak köszönhetően, hogy már egészen kicsiként kimagasló IQ-val rendelkezett. Marci Miskolcon született 1987-ben, és nagyon hamar kiderült, különleges. Már két és fél éves korában önállóan, magától megtanulta a betűket, majd két hét alatt írni is megtanult, mindössze ötéves korában pedig 195-ös volt az IQ-ja. Joggal hihetnénk, hogy a meseszerű gyerekkort ugyanilyen felnőttkor követte, ám a helyzet az, hogy Marci hátat fordított a rivaldafénynek. Mutatjuk, hogy él most. 

Alig járt óvodába 

Marci annyira kimagasló intelligenciával bírt, hogy óvodába is három hetet járt, ötéves korában pedig messze az átlag felett teljesített az IQ-teszten. Ezt követően egyből második osztályba mehetett, de két hónap után már a másodikos tananyag is kevésnek bizonyult a számára. 

Megismerte az ország 

A vörös hajú, szeplős, kedves kisfiút 1997-ben ismerte meg az ország, amikor Friderikusz Sándor meghívta a műsorába. Marcit akkor rengetegen a szívükbe zárták, a műsorvezetőnek adott frappáns válaszaival mindenkit levett a lábáról. Ekkor még be sem töltötte a tizedik életévét, de már jóval a kortársait meghaladva, a hatodik osztályt taposta. 

Nehezen ment a beilleszkedés 

Az már gyerekkorában is látszott, hogy magas intelligenciájának dacára – vagy talán pont azért – Marci nehezen illeszkedett be a közösségbe. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a vele egy évfolyamra járók sokkal idősebbek voltak nála. Friderikusz műsorában akkor így fogalmazott a kisgyerek: „Ha a közösségről van szó, akkor nekem ott van a családom, meg az olvasás is a barátom, és ha otthon vagyok, akkor a számítógép is. Persze nem olyan barátom, akivel le tudok ülni beszélgetni bármiről, ilyen igazi barátom talán nincs. Egy levélbarátom van, aki Budapesten él”. Továbbá arról is beszélt, hogy néha ő is vágyik a társaságra, hiszen egy igazi barátot semmi sem pótolhat. 

Mutatjuk a 97-ben készült interjút:

Lehetett volna csodafelnőtt 

Persze mindezek ellenére megvolt rá az esély, hogy Marciból csodafelnőtt válik, sőt voltak, akik már arról beszéltek, Nobel-díjat kap, mások pedig váltig állították, kisiklik majd az élete. Nos, ezek közül egyik sem valósult meg, Marci ugyanis egy harmadik utat választott: visszavonult a szerepléstől és teljesen civil életet él. Szász Marcival 25 évvel később szintén Friderikusz Sándor beszélgetett, a YouTube-on is elérhető podcastban. A most 34 éves férfi 16 éves kora óta dolgozik az informatika területén. Pályafutása során dolgozott startupoknál és multiknál is, elmondása szerint legalább 10-12 munkahely van már a háta mögött. 

A februárban megjelent podcastből az is kiderül: Marci már 15 évesen leérettségizett és egyetemre ment Miskolcra, mérnök-informatikus szakra, de egyetemi tanulmányait kénytelen volt félbehagyni, mert az oktatói és az évfolyamtársai sokat bántották, volt olyan tanára, aki mindenképp be szerette volna bizonyítani, hogy Marci nem zseni.„Huszonéves koromban kezdtem el felfogni azt, mi is igazán az összefüggés az interjúk és az emberek hozzám való viszonyulása között: miért néznek rám az évfolyamtársaim olyan szemmel, amilyennel. Másrészt az első szárnypróbálgatásaimkor és az első munkahelyeimen tapasztaltam meg istenigazán az elvárásokat, amik a csodagyereknek szóltak. Nem elég az, hogy szállítasz eredményeket a saját tempódban, mert azt gondolják, majd a puszta aurád megoldja a szituációt” – mesélte Friderikusz Sándornak az egykori csodagyerek. 

Párkapcsolatban él 

Szász Marci a friss interjúban azt is elárulta, tíz éve él párkapcsolatban, azonban a házasságot nem tartja fontosnak, valamint gyereket sem tervez. Jelenleg DevOps-mérnökként dolgozik, azaz, informatikai üzemeltetésautomatizálási szakember. 

A teljes interjú itt nézhető vissza:

Szerző: G.P.
Fotó: YouTube

H I R D E T É S