Talán sokan emlékeznek arra a filmjelenetre, amikor dr. Szöszi, a szőke ügyvédjelölt egy bírósági tárgyaláson megoldja „az” ügyet. A megoldást az a női látásmód adja, ami egy férfinek valószínűleg nem jutna eszébe. Történetesen leleplez egy hazugságot: aki éppen a fodrásztól jön dauerolt frizurával, az nem mos hajat közvetlenül a szalonlátogatás után. Márpedig a vizes hajnak döntő befolyása van az ügy kimenetelére. Miért lehet érdekes ez a jelenet a mai dolgozó nők számára? Egyrészt azért, mert egy sztereotipizált szereppel felruházott munkavállaló – aki történetesen nő – is képes olyan viselkedésre, amelyet nem várnának tőle, másrészt pedig azért, mert nőként olyan látásmóddal tud közelíteni egy megoldásra váró feladathoz, amivel más talán nem. Az utóbbi években világszerte egyre több hölgy választja a korábban a férfiak privilégiumának számító mérnöki pályát, de még sokaknak meg kell küzdeniük az elfogadásért. Főleg olyan közegben, ahol kékgalléros férfiak a beosztottjai.
1920-ban vehette át építész diplomáját az első női mérnök, Pécsi Eszter, aki a férfi „kollégák” és tanárok árgus szemétől kísérve egyedüli nőként végezte tanulmányait. 1924. a következő dátum, ekkor kapta kézhez szintén építész diplomáját az első Magyarországon tanult építésznő, Várnay-Sternberg Marianne, akit azért is megtartott a jó emlékezet, mert, ahogy idézi, kora világhírű építésze, Le Corbusier így vélekedett róla:
„hogy ha már nő létemre pénzt akarok keresni, miért nem keresem azt nőknek való foglalkozással és miért akarok minden áron férfi foglalkozást űzni?”
Eltelt majdnem száz év, és talán ma, amikor a szabad önmegvalósítás korát éljük, nem akarják mindenáron a nőknek való foglalkozásokba kényszeríteni a lányokat, de még most is sokan rácsodálkoznak a női építőmérnökökre, informatikusokra vagy gépészekre. Egy építészmérnökként doktorált, évtizedekig oktatóként is dolgozó hölgy, amikor megkérdezték tőle, hogy miként tudott érvényesülni nőként a férfias, építőipari, mérnöki közegben, azt válaszolta: a „kutatóintézetből jött kisasszonyról” eleinte el sem tudták hinni, hogy személyesen részt vesz a mérésekben, csizmát húz a mintavételekhez. Lassan fogadták el a munkatársai, a közeli falvakból származó egyszerű emberek, de megszerették, és adtak a véleményére. Később egy nagyvállalatnál, amikor a régi gyakorlatot új szabályokkal akarta felülírni, ellenállásba ütközött és bizonyítania kellett, csak a jól sikerült technológia bevezetése hozta meg számára az elfogadást.
Régóta kutatják a tudósok, hogy mi a különbség a férfiak és a nők gondolkodása között. Arra a következtetésre jutottak, hogy a férfiak logikus gondolkodása sokkal magasabb szintű, mint a nőké, a nők viszont érzelmi téren erősebbek. Ebből is látszanak a különbségek, amelyeket nem érdemes jó vagy rossz jelzővel illetni, egyszerűen csak elfogadni, hogy más szemmel és megközelítéssel tekintenek egy-egy megoldandó helyzetre. Egy nagyvállalat minőségbiztosítási vezetője szerint, aki a munkája során nem tapasztalt megkülönböztetést, sem diszkriminációt, nem a nemi identitás határozza meg a szaktudást, ebből következően nem ez determinálja a szakmaiságot. Úgy véli, a siker nem attól függ, hogy valaki nő vagy férfi, az sokkal inkább a személyhez köthető, és ha hagyományos értelemben vett női szakmát választott volna, ott nem ért volna el ilyen szakmai sikereket, hiszen az érdeklődése középpontjában mindig a műszaki pálya volt, számára ez a természetes közeg.
Tavaly hirdette meg „Mérnöknőnek lenni, mérnöknővé válni” címmel fotó-, poszter- és filmpályázatát a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK), a pályaművek megmutatták, hogy a mai nő számára a mérnök mint szakma nem tipikus férfi hivatás. „A mérnöki pálya minden szegmense igényli a női precizitást, mely elsimítja a férfi társaik által végzett kemény munka egyenetlenségeit” – ezt egy környezetmérnök fogalmazta meg, egy építészmérnök hallgató pedig így vélekedik: „A szakmai tudásanyag elsajátítása mellett a nőknek egy feladatuk van még, hogy ne hagyják megkülönböztetni magukat a szakmában. Hadd maradjanak a női mérnökök továbbra is mérnökök a szakmájukban és nők az életükben.” Erre erősített rá tapasztalatával a kar egy korábbi hallgatója, egy 31 éve építőmérnökként dolgozó hölgy:
„Mérnöknőnek lenni a munkahelyen semmiben sem különbözik a mérnöki léttől, talán néha a férfiak udvariasságára való hivatkozással még egy kicsit gördülékenyebbé is lehet tenni az ügymeneteket.”
Tehát a mérnöknők elsősorban mérnöknek tekintik magukat, de ez nem zárja ki, hogy feleségként, anyaként is kiteljesedjenek. Egy kutatómérnökként, egyetemi oktatóként dolgozó mérnöknő szerint „ugyan vannak, akik nehezebben fogadják el, ha egy nő nem konvencionálisan női foglalkozást űz, pláne, ha még vezető beosztásban is van, de a fiatalabb generációkra ez már nem jellemző. Úgy látom, ők eleve kevésbé terheltek társadalmi előítéletekkel”. Meglátjuk, hogy folytatódik-e ez a tendencia.
Szerző: K.T.