előléptetés, karrier, előléptetéshez
előléptetés, karrier, előléptetéshez

Te hajtottál, mégis a kollégádat léptették elő – vajon miért nem vesznek észre?

blank
blank

A jól megérdemelt előléptetéshez nem a kemény munka vezet. Más szempontok fontosak az előléptetéshez. Nézzük, mi a siker titka!

Sok munkahelyen hiába a szorgalom és a kemény munka, az előléptetést aligha az kapja, aki ezt az utat járja. Egyre több jel mutat arra, hogy a személyiségünk és az asszertivitásunk fogja meghatározni azt, hogy milyen gyorsan érünk el a sikerig.

A szakmai ismeretek és a kemény munka alapelvárás a munkahelyeken, ennek ellenére azok, akik extra feladatokat is elvállalnak, gyakran maradnak le, a főnök ugyanis nem ismeri el az erőfeszítéseket. Kérdés, van-e értelme a túlfeszítésnek?

A BBC-nek nyilatkozó Jeff Shanon coach szerint a szorgalom mellett a személyiségünk is nagyon fontos. El kell érni, hogy észrevegyenek a főnökök és a munkatársak, ugyanis gyakran azok jutnak előre, akik kevesebb képességgel, tudással rendelkeznek, középszerűek, viszont ügyesen politizálnak.

Az iskolában erről mást tanítottak

A társadalmi párbeszéd már az általános iskolai képzéstől kezdődően arra nevel, hogy csendesen, szorgalmasan, dolgozzunk, mert azzal boldogulnak leginkább. Mivel a tanárok a korai években jutalmazzák ezeket a tulajdonságokat, hajlamosak vagyunk arra számítani, hogy a későbbi főnökeink is ezt fogják tenni. Pedig ez a munka világában másként van.

„A kemény munka önmagában általában észrevétlen marad egy bizonyos ponton túl, mert körülötted mindenki ugyanazon a szinten dolgozik. Ha más módon nem hívod fel magadra a figyelmet, könnyen háttérbe szorulsz.” – mondja a tréner.

Carol Frohlinger a Negotiating Women elnöke szerint a nőkre jobban jellemző, hogy csendben várnak az elismerésre. A férfiaknak nem esik nehezükre a dicsekvés, azonban, ha egy nő teszi ugyanezt, az negatívabb fényben tünteti fel.

Mit tegyünk, ha nem ismernek el bennünket?

A politikai tőke növelhető, vannak ugyanis olyan alapvető taktikák, amelyekkel az iroda kedvelt tagjává válhatsz, pusztán azzal, hogy odafigyelsz a kollégáidra. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a munkán kívül milyen más téma lehet még köztetek, amiről beszélgetni lehet, ami közelebb hozhat egymáshoz. A könnyen kapcsolódó munkatársra a főnökök is jobban odafigyelnek. Ez pedig előnyt jelent az szakmai kérdésekben is.

A szakember ugyanakkor azt javasolja, ha hosszabb ideig nem kapjuk meg a bennünket megillető elismerést, gondolkodjunk el a munkahelyváltáson. A sikerhez az kell, hogy észrevegyenek, és ha te nem állsz ki magadért, más sem fog.

Fotó: Envato