Young staff

Érvényesülés pályakezdőként a munka világában

blank
blank

H I R D E T É S

Friss diplomával vagy egy új szakmával a kezünkben belépni a munka világába nagyon izgalmas folyamat, hiszen hirtelen rengeteg információval és emberrel találjuk magunkat szemben, egy új fejezet kezdődik tehát életünkben. Amit az évek alatt elsajátítottunk, azt végre a gyakorlatban is kamatoztathatjuk. Ez szakmailag nagy fejlődést jelent számunkra, de emellett anyagi függetlenséget is biztosít.

Pályakezdőként az első feladatunk, hogy egy számunkra megfelelő munkahelyet találjunk. Ugyan állást keresni sosem egyszerű, mégis a mai világban számos lehetőség könnyíti meg ezt a folyamatot. Részt vehetünk állásbörzén, kutakodhatunk az interneten, vagy felhasználhatjuk emberi kapcsolatainkat. Talán az utóbbi a legegyszerűbb és egyben legbiztosabb alternatíva, hiszen ismerős útján bekerülni egy munkahelyre már előzetes információkat szolgáltathat számunkra. Tudhatjuk, hogy nagyjából mire számíthatunk, illetve magabiztosabban léphetünk be új közegünkbe. Ennek a módszernek azonban hátránya is van, hiszen olyan előítélettel találhatjuk magunkat szemben, ami nem felétlenül releváns. Hiszen ki nem hallott már olyat, hogy valaki biztosan csak azért van itt, mert bejuttatták ide? Nem egyszerű feladat tehát már egy ilyen előítélettel kezdeni, de bizonyíthatjuk, hogy mi kizárólag önmagunk és képességeink miatt nyertünk felvételt az adott pozícióba.

Amennyiben nem adódik lehetőségünk másra, mint önállóan állást keresni, úgy hamar megláthatjuk, hogy ez nem mindig egyenes út álmaink állásához. Ugyan számtalan lehetőség van, a cégek jobbnál jobb feltételekkel csábítják magukhoz az új alkalmazottakat, mégis jó pár sikertelen jelentkezés és állásinterjú vezet el a végcélhoz. Előfordul ugyan, hogy valaki egyből beletalál, és az első helyre felveszik, de nem ezt nevezhetjük az áltagosnak. Kitartó keresés, interjúkra való felkészülés, utánajárás előzi meg munkába állásunkat. Szerencsére a legtöbb vállalat által biztosított próbaidő előnyünkre válhat, hiszen mind munkavállalói, mind munkáltatói szempontból ez idő alatt eldőlhet, hogy megfelelünk-e az adott pozícióra vagy inkább másfele kell vennünk az irányt.

Fiatalon, pályakezdőként belépni egy munkahelyre sok kérdést felvet, és mindennapi kihívások elé állít minket. Együtt kell működnünk egy másik generációval, aki mind emberileg, mind szakmailag jóval tapasztaltabb nálunk. Ezt minden esetben tisztelni kell, ám ezzel együtt helyén kezelni. Itt is érhetnek minket előítéletek akár a korunkkal, akár a munkánkkal kapcsolatban, viszont ezeket az ítélkezéseket csak mi tudjuk megfordítani. Bizonyítjuk, hogy munkamorálunkkal, hozzáállásunkkal és tudásunkkal maximálisan beleillünk ebbe a környezetbe, és képesek vagyunk felvenni a ritmust, emellett alkalmazkodunk bármely szituációhoz. Kihozzuk magunkból a lehető legtöbbet, és nap mint nap megküzdünk azért, hogy a vállalat megbecsült tagjaivá válhassunk.

Munkavállalásunk kezdetén a nehézségek ellenére mindig lesznek olyan kollégák, akik segítenek beilleszkedni, és terelgetik útjainkat. Érdemes tehát ezekre az emberekre fókuszálni, és megpróbálni mindent elsajátítani értékes tudásukból. Már a munkánk kezdetén előnyös nyitottnak, barátságosnak lenni, és ezzel egyidejűleg kapcsolatokat építeni. Ezek az emberi kapcsolatok fognak minket egész életünkben előre vinni. Nem érdemes viszont a minket negatívan befolyásoló kollégákra nagy figyelmet fordítani, mert szinte minden helyen lesz olyan, aki valamilyen okból nem kedvel minket. Ezt tiszteletben kell tartanunk, és anélkül kell becsülettel minden nap végezni feladatainkat, hogy ez akadályozna minket. A fókusz elsősorban önmagunkon van, és utána azokon az embereken, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy pályakezdőként is sikeresek lehessünk.

Szerző: M.A.

#karrier #palyakezdok #foglalkoztatas #munkavallalas

H I R D E T É S