Vezető - koncepció
Sakktábla elegáns bábukkal

Rombolás és alkotás: a diszruptív vezetésről dióhéjban

blank
blank

„Kollégák! Most, hogy a COVID veszélynek vége, minden úgy lesz, mint régen! Mindenkinek 8-ra be kell jönni a munkahelyére, nem fogadunk el többé elektronikus aláírást, és az ügyfélszolgálatunk is visszaáll csak személyes ügyintézésre!”- jelentette ki a vezérigazgató. Valljuk be, legtöbben a biztonságot szeretjük, üldögélni a „langyos meleg vízben”. Azonban a világ változik, és egyre gyorsabban. A status quo pedig bár igen kellemes helyzet, de egy vállalkozás lassú halálához vezet.

A változásokhoz való alkalmazkodás, sőt az erre való felkészülés, esetleg a változás előidézése nemcsak a vállalkozás túléléséhez elengedhetetlen, de versenyelőnyt is jelent.

Míg az 1920-as években az S&P 500 cégek átlagos életideje 67 év volt, ez mára 15-re csökkent. Régi történet, hogy amikor a fénymásolót a Xerox cég kifejlesztette az 1950-es években, akkor a piackutatásuk azt mutatta, hogy ilyesmire nincsen igény. Ennek ellenére a fejlesztésbe belekezdtek, és a többi már történelem.

Gazdasági, politikai, társadalmi és technológiai erők arra kényszerítik a vállalkozásokat, hogy folyamatosan fejlesszenek, – a magyar köznyelvben szitokszóvá degradálódott kifejezéssel élve – „innováljanak”, ami jelenti a folyamatos, hasznosítható (gazdasági vagy társadalmi értéket teremtő) terméket vagy szolgáltatást létrehozó kreatív folyamatot. 

De hogyan legyünk olyan vezetők, akik a változást értékelik, sőt, ebből képesek értéket teremteni?

A diszruptív vezetés a hagyományos vezetés és a káosz határmezsgyéjén működik. Diszruptív: zavaró, felforgató, romboló. (latin dis (=szét) és rumpere (=törés) szóösszetétel

Klasszikusan három diszruptív vezetőtípus létezik:

  • A Vizionárius egy magabiztos önbizalommal teli újdonságot kereső vezető, aki elégedett a félinformációkkal, a játékot nagyra értékeli, a hibázást nem tartja bűnnek és a bizonytalanság nem bénítja le. Sajnálatos módon már gyerekkorunktól belénk nevelik mind otthon, mind az iskolában, hogy hibázni bűn. Ki ne emlékezne olyan esetre, hogy iskolában „egy hiba egyes” volt a hibatűrés, vagy felelésnél megszégyenülve ült le az ember, ha hibázott. Nem tanítjuk azt az edisoni bölcsességet, hogy „Nem hibáztam. Egyszerűen csak találtam 10000 utat, amely nem működik”.
  • Az Építész vezető a szervezetet legtöbbszőr mátrix szerkezetűvé teszi, mely az úgynevezett „holacracy” jegyeit hordozza. Azaz mind a működési és döntéshozatali rendszer nagy hangsúlyt fektet a munkavállalók tudására. Annak érdekében, hogy a munkavállalók elkötelezettségét növelje, a saját területükön nagyobb felelősséget és döntési kompetenciát ad nekik, és jobban bevonja őket a folyamatokba.
  • Az Alkimista vezető a folyamatok szervezésének mestere, aki hatékonyan mér, és elősegíti az együttműködést.

A diszruptív vezetés alapja, hogy a projekthez olyan csapatot rakjon össze, melyben a résztvevők tehetsége és képessége kiegészíti egymást. Az ilyen vezető csapata általában 7 emberből áll, biztosítja a forrásokat, tisztán és érthetően kommunikálja a víziót, a célokat, a mérhető elvárásokat, és hatáskört (empowerement) biztosít. A hatékony diszruptív vezető demokratikus a tartalomban, de autokratikus a folyamatban. Talán sokaknak a meglepetés erejével hat, hogy nem az eredményt kell figyelemmel kísérni, hanem a folyamatot. Ha a folyamatot jól menedzselik, akkor az eredmények automatikusan születnek.

A mai celeb vezetőknek – Steve Jobs, Elon Musk, Joff Bezos, Mark Zuckerberg, Richard Branson – a sok különbözőségük mellett egy fontos közös vonásuk van: gyűlölik az állandóságot, a status quot. Ez tette őket sikeressé.

A bevezetőben idézett vezérigazgató cége nemhogy nem lesz soha nemzetközi szintű vállalkozás, de ezzel a hozzáállással a vállalat lassú, vagy talán gyorsabb tönkremenetelét vési kőbe. Vannak olyan vállalatok, ahol azt kérdezik, hogy „Ma mit hibáztál?” Aki semmit, azt negatívan értékelik. Minden vezetőnek ismernie kellene azt a bölcsességet, hogy aki nem hibázik, nagy valószínűséggel nem is csinál semmit. Egyszóval: Hibázásra fel!

Fotó: Envato

Szakértő: Dr. Sík Attila, Transzdiszciplináris Kutatások Intézete, PTE ÁOK

#karrier #vezetes #donteshozatal #diszruptivvezetes