A karrierünk csak ritkán egyetlen nagy hibán csúszik el. Sokkal gyakrabban apró, ismétlődő szokások alakítják mindazt.
Sok múlik azon, hogyan reagálunk a stresszre, mit halogatunk, milyen beszélgetéseket kerülünk el vagy épp merülünk bele túlságosan, és mennyire jól kezeljük a kapcsolatainkat. Ám a szokások tanulhatók, sőt sok esetben újraírhatók. Most sorra vesszük azokat a mintákat, amelyek észrevétlenül is rombolhatják a szakmai karrierünket, a teljesítményünket és a lehetőségeinket.
Majd akkor, ha tökéletes lesz
A halogatás a munka világában nem csak az időmenedzsment problémája. Annál sokkal összetettebb a gond, ugyanis összefügghet az alacsonyabb teljesítménnyel, a gyengébb elköteleződéssel és kontraproduktív viselkedéssel is.
A legnagyobb probléma az, hogy a halogatás gyakran minőség iránti igénynek vagy nyomás alatti jó teljesítésnek álcázza magát. A valóságban pedig sokkal inkább a kapkodás, a felesleges hibázás és a kimerülés okozója.
A halogatás tudatos elkerülésének módja lehet, ha bizonyos esetekben megelégszünk az „elég jó” elvével. El kell fogadnunk, hogy nem lehet mindig, mindenkor a legjobban teljesíteni. Jelöljünk ki kisebb és konkrét lépéseket magunk számára, de azokat teljesítsük is.
Visszajelzés kerülése
Sokan azért nem kérnek visszajelzést, mert félnek a kritikától. Attól, hogy olyat látnak leírva magukról, amit nem szeretnének (még akkor is, ha tudják, hogy minden szó igaz). Pedig a visszajelzés – főleg a jól kért és megírt visszajelzés – gyorsítja a fejlődést. A Harvard Business School írásából megtudhatjuk, hogyha nemcsak visszajelzést, hanem tanácsot kérünk, a másik fél nagyobb eséllyel ad kézzelfogható, jövőorientált javaslatokat. Azaz bátrabban kellene feltennünk olyan kérdéseket a vezetőink, munkatársaink felé, mint például „Mit csinálnál másképp, ha rád bíznák ezt a feladatot?” vagy „Mi az, amin a legtöbbet kellene javítanom a munkában?”.
A határok hiánya
A túlterhelés és a krónikus stressz nem csak jólléti kérdés. Óhatatlan, hogy idővel a döntés minőségét, a kommunikációt és a teljesítményt is érinti, természetesen nem pozitívan befolyásolva azokat. Az American Psychological Association felmérése szerint a munkavállalók nagy részénél a munkahelyi stressz és annak negatív hatásai a mindennapjaik része. Ez pedig veszélyes üzemmód az emberi szervezetre nézve, mert egy ponton túl a szervezetünk és az agyunk fog határt húzni. Lehet, hogy későn.
Konfliktuskerülés
A konfliktuskerülés rövid távon békét ad, hosszú távon viszont talán még nagyobb nézeteltérésekhez irányíthat és sokkal inkább megnőhet a feszültség. Arról nem is beszélve, hogyha mindig a homokba dugjuk a fejünket, akkor azt az érzést kelthetjük, hogy számunkra minden mindegy. Ha a karrier a tét, akkor ez a hozzáállás különösen veszélyes. Sem a vezetők, sem a munkatársak, sem pedig a partnerek nem gondolatolvasók. Ha nem mondjuk ki azt, hogy mire van szükségünk, ne is várjuk a változást.
Sok kontakt, kevés bizalom
A kapcsolatépítés fontos, de nem mindegy, hogy hogyan történik. Harvard Business Review kutatásában egyértelműen megjelenik, hogy a kapcsolati háló értéke nem csak a mennyiségben rejlik. A kapcsolatok típusa és minősége még fontosabb. Ráadásul a presztízs értékű kapcsolatokra való fókuszálás időt és energiát vonhat el feleslegesen, sőt még vissza is üthet. Helyette érdemesebb csak 5-10 személlyel, de valódi, előre mozdító beszélgetést megejteni. Valamint szelektálni kell a kapcsolataink között.
Majd valaki más
Sok szervezet támogatja a fejlődést, de a saját karrierünk stratégiai irányítása nem hárítható másra. Ha csak sodródunk a projektek között, könnyen olyan szerepben találhatjuk magunkat, ami nem építi sem a szakmai, sem piaci értékünket. Inkább csaklefoglal és húzza az időt. Érdemes egy-egy projekt után visszanézni, hogy mi volt annak a mérhető eredménye, mi az, ami minket, a fejlődésünket szolgálta? Az is egyszer jó szolgálatot tehet, ha évente többször is frissítjük az önéletrajzunkat, a LinkedIn profilunkat.
Saját negatív narratíva
Az önkritika becsülendő és hasznos, de ha az folyamatos és jelen van a hétköznapokban is, az gyorsan átszivároghat a kommunikációnkba is. A túlzottan alázatos, „bocsánat, hogy élek és kérdezek” típusú kérdések nem az alázat és az illedelmességet tükrözik az emberről, hanem a bizonytalanságot és előbb vagy utóbb a szakmai hitelességet is. Igen, mindenki hibázik, és nem is mindent tudunk azonnal, de a fejlődni akarás, a tanulás, a valaminek utána járás segíthet.
Ha a fentieket olvasva magadra ismertél, az nem a kudarc jele, hanem a megoldásé. Már tudod, hogy milyen szokások uralkodtak el feletted. A legtöbb karrierromboló szokás nem jellemhiba, hanem tanult túlélési stratégia. Csakhogy ami régen megvédett, az ma visszahúzhat. Azaz ideje elhagyni, módosítani.