Állásinterjú előtt
Forrás: Envato

Megkérdezhetik-e az állásinterjún, hogy kaptam-e oltást?

blank
blank

November 1-től ugyan a friss kormányrendelet lehetővé teszi a cégek és a vállalkozások számára, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltás felvételét munkavállalóik számára, de mi a helyzet az állásinterjúval? Lehet-e ott kizáró ok az oltás hiánya?

Az állásinterjún a védettségre vonatkozó kérdés változatlanul kerülendő lesz. Emellett távmunka keretében foglalkoztatottak esetében sem feltétlenül lesz indokolt az oltásra való kötelezés – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.

Egy állásinterjún ezt követően sem kérhető a jelentkezőtől sem az oltási, sem pedig a védettségi igazolás bemutatása, és továbbra sem tehető fel erre vonatkozó kérdés. Ez körvonalazódik a Magyar Közlönyben megjelent 598/2021. (X. 28.) Kormányrendelet szövege és a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján. Fontos ugyanis kiemelni, hogy a védettségre vonatkozó adatok kezelését a jogszabály csak munkaviszony esetén teszi lehetővé. Egy állásinterjún megjelenő személy esetében pedig ilyen jogviszony még nem áll fenn a jelentkező és az őt meghallgató cég között.

„Az állásinterjú során továbbra is nagyon körültekintően kell kezelniük ezt a helyzetet a vállalatoknak, mert ellenkező esetben olyan jogi eljárások elé nézhetnek, amelyek érdemi anyagi terhet is jelenthetnek számukra” – hívta fel a figyelmet dr. Bognár Ivett, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

A megjelent kormányrendelet előírásai szerint a munkáltató kötelezővé teheti a védőoltás felvételét a munkavállalói részére, feltéve, hogy ez az adott munkavállaló esetében egészségügyi okból nem ellenjavallt. Az oltás kötelezővé tétele során a munkáltatónak azonban mindenképpen figyelemmel kell lennie a munkahely és a munkakör sajátosságaira is. Így például egy távmunka keretében foglalkoztatott munkavállaló esetében nem feltétlenül lehet indokolt az oltásra való kötelezés.

Ha a munkavállaló a védőoltást a munkáltató által meghatározott határidőn belül nem vette fel, a munkáltató fizetés nélküli szabadságot rendelhet el számára. Amennyiben a munkavállaló a fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számított egy év elteltét követően sem veszi fel az oltást, a jogviszonyát a munkáltató felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal megszüntetheti. Ennek azonban feltétele, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében az oltás felvétele akkor még indokolt legyen.

Fotó: Envato

#oltas #allasinterju #koronavirus #munkavedelem #munkajog #tavmuka #karrier