Többet ülünk a monitor előtt? Többet nassolunk és kevesebbet mozgunk? A stresszhelyzet, vagy éppen az unalomérzet nyomán fellépő önjutalmazás gyakori formája a mértéktelen evés. Vajon hogyan alakult ki és hova vezet? Nincsenek jó híreink. Prof. Dr. Wilhelm Márta (PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet) közreműködésével vizsgáljuk a kérdést.

Amikor az evés addikció

Az evéssel való önjutalmazás nem csak az emberre jellemző. A csimpánzoknál, egyéb emlősöknél, sőt, a jóval alacsonyabb rendű férgeknél, baktériumoknál is megfigyelhető, hogy az egyed előnyben részesít valamilyen kémiai, biokémiai ingert – a fejlettebb fajoknál ez már az ízek, sok esetben az édes íz érzékeléséhez köthető – amire újra és újra vágyni kezd, és aminek élvezetére folyamatosan törekedni fog. Evolúciós szempontból vizsgálva az általában szénhidrátokhoz köthető édes íz élményt valószínűleg azért jutalmazza a szervezet, mert kis mennyiségű, gyorsan fellehető és bevihető eledelben nagy kalóriamennyiség található és ez a stresszhelyzetekben átmeneti rövid időre valóban extra kalóriához juttatja a szervezetet, amire ott és akkor nagy szüksége van. Ez a megoldás azonban csak sürgős riadókészültség esetén hasznos. Mégis hajlunk arra, hogy a hosszan tartó stresszhelyzetekre is ezzel a rövidtávra „tervezett” verzióval reagáljunk és ez bizony végzetes következményekhez vezethet. Ráadásul a folyamat addiktív.

A téves út

A bevitt üres kalóriákat ugyanis a szervezet raktározni kezdi. Finom működése alapvetően a táplálékbevitel és a mozgás egyensúlyára hangolt „gyári beállításokon” alapul. Ehhez igazodott a teljes anyagcserénk, az ezzel szorosan összefüggő hormonális működés, amely gyakorlatilag a test egészének összhangját vezérli. Leheletfinom egymásra hangoltságban működnek együtt a belső elválasztású mirigyek által termelt vegyületek, hogy fenntartsák a harmonikus működést. Ha például a pajzsmirigy működése abnormálissá válik, minden borulni fog, és sajnos a hasnyálmiriggyel sem sokkal jobb a helyzet. Az eredetileg idősebb korban kialakuló, kettes típusú cukorbetegséget ma már gyakran kétéveseken is diagnosztizálják: ennyi idő úgy tűnik elegendő ahhoz, hogy a folyamatos túlevés és mozgáshiány borítsa az anyagcserét. 

A zsírtartalékokban elraktározott felesleges kalória, amelynek mennyisége mozgás híján csak tovább nő, egy dolog, ám nyomában rövidesen megindulhat a hormonrendszerre és a szervezet egészére kiható kedvezőtlen elváltozás, összekuszálódás. Először még el-el lehet csípni a folyamatot, és rövid gyógyszeres kezelést követőn, megfelelő mennyiségű mozgás beiktatásával, az egyén aktivizálásával és a kalória-bevitel felügyeletével mindez még visszafordítható. Szerencsés esetben a gyógyszer később el is hagyható.

Mozgás: eszköz, ami a kezünkben van

Jó hír, hogy a mozgás, amely egyébként ugyancsak önjutalmazó és addiktív folyamat, és nem mellesleg az élet lényege gyorsan kedvező irányba tudja befolyásolni a folyamatot. Még ha kicsit többet eszünk is szorongató helyzetben, nyomás alatt, mindenképpen fokozzuk a mozgást, mert ez újabb anyagcsere folyamatokat indít be, amely jó hatással lesz a homeosztázis fenntartására, megőrzésére és a teljesítményt is növeli.

Hiába csábító tehát óránként bekapni néhány szem nassolnivalót a monitor előtt, hiába jelent rövid távú boldogságot egy (vagy éppen öt) finom csoki elmajszolása, érdemesebb inkább egy pohár vizet inni, nagyokat nyújtózni és ésszerűen átgondolni, mire van valójában szüksége a szervezetünknek, és mi szolgálja hosszú távú érdekeit. Ha mégis többre van szükségünk, a csoki evéssel párhuzamosan üljünk fel egy szobakerékpárra, vagy táncoljunk egyet! Így már nem raktározódik az üres kalória!

Szerző: B.E.

#munkaegeszseg #munkavedelem