Szinte mindannyian ismerjük azt az embertípust, vagy akár mi magunk is voltunk már ebben a helyzetben, egy félelemmel teli szervezetben dolgozva, ahol napról napra résen kell lenni. Hogy mennyire gyakori ez a probléma azt jól jelzi kutatások is. A szekálás az egyik leggyakoribb probléma a munkahelyeken.
Joseph Heller Valami történt című könyvének a főhőse Bob Slocum így ír a munkahelyéről: „A hivatalban, ahol dolgozom, öt embertől félek. Ötük mindegyike fél négy embertől (az átfedéseket nem számítva), az összesen húsz, és e húsz mindegyike hat embertől fél, az annyi, mint összesen százhúsz ember, aki legalább egyvalakitől fél. E százhúsz ember mindegyike fél a másik száztizenkilenctől, és ez a száznegyvenöt ember mind fél attól a tizenkettőtől odafönn a csúcson, akik közreműködtek ennek a cégnek az alapításában és kiépítésében, ami most az övék, és ők irányítják.” De ki is pontosan az a tizenkettő odafönn a csúcson, akik félelemmel teli szervezeti, munkahelyi vagy csoport kultúrát hoznak létre?
Bob Slocum, a negyvenes évei derekán járó középszintű vezető hivatalnok, akivel valami történt, és emiatt a valami miatt tele van szorongással, zaklatottsággal, elembertelenedéssel. Szinte mindannyian ismerjük ezt az embertípust, vagy akár mi magunk is voltunk már ebben a helyzetben, egy félelemmel teli szervezetben dolgozva, ahol napról napra résen kell lenni. Hogy mennyire gyakori ez a probléma azt jól jelzi, hogy az általunk végzett pszichoszociális kockázatértékelések során nagyon sok szervezetben megjelenik a kihasználástól való félelem, mint ahogyan a SOTE pszichoszociális kockázatértékelés kutatásában is a szekálás volt az egyik legtöbbet említett probléma a munkatársak körében.
A vezetők felelőssége a félelemkeltésben
Vezetők és szervezetek, akik látszólag semmilyen módon nem foglalkoznak a beosztottjaik érdekeivel, vagy – még a közönynél is rosszabb verzió – egyenesen eltiporják, szembe mennek ezekkel az érdekekkel. Vezetők, akik nyíltan hirdetik, hogy „mindenki pótolható”, szervezetek, amelyek ügyesen olyan módon foglalkoztatják a munkatársaikat, hogy egyik pillanatról a másikra meg tudjanak szabadulni tőlük. Vezetők, akik az egyet nem értés legkisebb jelére verbális agresszióval válaszolnak.
A félelemkeltés árnyalatai
Amikor a félelemmel teli kultúrákról beszélünk, amelyeket félelmet generáló vezetők vezetnek természetesen vannak árnyalatnyi különbségek: vannak szervezetek, ahol a félelem forrása „mindössze” az állandó bizonytalanság, a kontroll és autonómia hiánya, az egyetértésre való erős nyomás, de vannak olyan szervezetek is, ahol mindez törvénytelen formát ölt. Utóbbi szervezetekben nem ritka a szexuális vagy más jellegű zaklatás, a törvénytelen működés segítésének az elvárása, vagy a munkatársak egymás ellen fordításával olyan munkahelyi kultúra teremtése, ahol „ember embernek farkasa” lesz. Az ilyen szervezetek vezetői közül végül néhányan a börtönben is végzik, ahogyan azt a híres Enron eset is megmutatta, amiről a későbbiekben még részletesebben lesz szó.
A szervezet vezetői által képviselt kegyetlen kultúra gyakran a szervezetben normaszerű működésé válik, ahogyan arról Bob Slocum is beszélt: végül a szervezetben, ha nem is mindenki, de sokan lesznek félelemkeltőek, és sokan fognak félni is, és a gyűrűdző hatás a szervezeten kívül is meg fog jelenni.
Enron-botrány és a kegyetlenség
Az Enronról készült dokumentumfilmben van például egy megrázó jelenet, amelyen a cég kereskedői beszélnek egymással. Az Enron egy energiával kereskedő vállalat volt, így a Kaliforniát 2000-ben sújtó borzasztó tűzvésszel együtt járó „áram krízis” nekik hasznot húzott, főleg azután, hogy néhány kereskedő kitalálta azt, hogy miként tudják az erőművek leállításával és újraindításával manipulálni a piacot. A dokumentumfilmben azt látjuk, ahogyan az egyik kereskedő nevetve mondja a másiknak a kaliforniai erdőtűzről, hogy „Égj bébi, égj! Ez gyönyörűszép!”, látszólag egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy az erdőtűz mekkora kárt okozott. A kegyetlen, félelemmel teli szervezeti kultúrák egymás ellen fordítják a vezetőket és a munkatársakat, széttörik a munkatársak közötti bizalmat, és az ügyfelekkel szembeni cinizmusba torkollanak.
Szakértő: Dr. Szabó Zsolt Péter, munka- és szervezetpszichológus, WORRI