Keresési eredmények: munka

Egyre több a nőkhöz köthető szabadalom

Míg 2000-ben a nemzetközi szabadalmi bejelentések 9 százalékát lehetett női feltalálóhoz kötni, 2020-ra ez az arány 16,5 százalékra növekedett.
PÉcsi Közgazdaságtudományi Kar

A vállalkozói ökoszisztéma optimalizálása az egyik kulcsa a regionális fejlődésnek

A 2020-as év legjobb publikációjának választotta egy pécsi kutatócsoport munkáját a „Papers in Regional Science” tudományos lap
Konfliktus

A drámán túl – A pozitív konfliktus

Mi van a drámán túl? És hogy segíthet a coach?

Mennyire engedhetjük szabadjára a Nagy Testvért?

Az Egyesült Államokban már a cégek 55 százaléka alkalmaz prediktív algoritmusokat a felvétel során, ennek azonban előkerülnek a hátrányai is.
Kékgalléros

66 százalékkal több cég hirdet állásokat most, mint tavaly ilyenkor

A vírus harmadik hulláma végül mégsem rázta meg annyira a piacot, mint ahogyan arra az előrejelzések alapján számítani lehetett.

Nem gyárt több Astra-t a cég, de közben több száz dolgozót vesz fel

Az üzemben már csak haszongépjárművek készülnek majd, a 300 millió eurós bővítés során 500 dolgozót is felvesz a cég.
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor Ön a weboldalunkat meglátogatja. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmét arra, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogja tudni kielégítően használni.


Összes tiltása
Összes engedélyezése