Tetszik vagy nem, mindannyian becipeljük a munkahelyünkre az érzelmeinket, és a munkahelyen is keletkezik belőlük jó pár. A harag az egyik leggyakoribb érzés a munkahelyen. Leggyakoribb és legpusztítóbb. Ellenszere pedig a megbocsátás. De hol húzódik a határ a megbocsátható és a megbocsáthatatlan bűnök között?
Hogyan dönthetjük el, mi az, ami megbocsátható, és mi az, ami biztos, hogy nem. Mit mérlegeljünk, ha helyesen akarunk élni a megbocsátás eszközével?
Mi az, amit megbocsáthatsz?
A kérdés csak ránézésre nehéz. Hosszú fejtegetések helyett, egyetlen szóban megválaszolható. Mindent meg kell bocsátanunk. Mindent és mindenkinek. Tudom, hogy ez a mondat kiveri a biztosítékot, mert haragtartó nemzet vagyunk. Boldogság tréningjeinken gyakran leteszteljük, ki mennyire haragtartó és a teszteredmények többnyire elkeserítők. A résztvevők nagy része mindig talál olyan sérelmet az életében, amit megbocsáthatatlannak tart. Öntudatosan jelentik ki, hogy ami velük történt, arra nincs bocsánat és hallani sem akarnak az ellenkezőjéről. Ennek oka pedig az, hogy nem tudjuk, mit is jelent a megbocsátás és azt sem tudjuk, milyen hatással van a saját életünkre.
Mit jelent a megbocsátás?
A megbocsátás az, ha egy sérelem átélése után meghozzuk azt a döntést, hogy el fogunk engedni minden olyan negatív érzést és vágyat, ami árt a lelki egészségünknek. Úgy döntünk, békét alakítunk ki önmagunkban a történtekkel kapcsolatban. Ebben az olvasatban a megbocsátás tehát nem a másik félről szól. Nem a hozzá való viszonyulásunkról. Hogy róla mit és hogyan kell a jövőben gondolnunk. Ha megbocsátunk valakinek, akkor nem feltétlenül az ő élete lesz jobb, boldogabb, hanem a miénk.
Honnét tudhatom, hogy megbocsátottam valakinek?
Amikor még nem értünk el a megbocsátáshoz, akkor a haragot éltetjük magunkban. Ehhez két szándék kapcsolódik. Az egyik a bosszúállási szándék, a másik az elkerülési szándék. A bosszúállási szándék azt jelenti, hogy azon töröm a fejem, hogyan állhatnék bosszút azon, aki sérelmet okozott nekem. Mit tehetnék, hogy megtoroljam a másik bűnét. Ha én nem tudom megbosszulni, akkor arra vágyom, hogy valaki más büntesse meg őt: az élet, a sors, a végzet. Azt remélem, jobban fogom érezni magam attól, ha a másik szenved.
A másik szándék az elkerülési szándék. Ez azt jelenti, látni sem akarom a másikat. Ha hív, nem veszem fel a telefont; ha látom, nem köszönök neki; nem megyek el olyan társaságba, ahol ő is jelen van. Akkor lehetünk biztosak abban, hogy megbocsátottunk valakinek, ha már egyik szándék sem hajt bennünket.
A megbocsátás nem egyenlő azzal, hogy szó nélkül hagyjuk a fájdalmakat, hogy nem adunk visszajelzést arról, ami bántott. Sőt ezeket jeleznünk is kell másoknak, mert talán meg tudjuk akadályozni azt, hogy legközelebb is előforduljon ilyesmi.
Mit nyerhetünk, ha megbocsátunk?
A munkahelyen főleg azt nyerhetjük, hogy helyreáll a kapcsolatunk „az elkövetővel”. Ez a körülöttünk dolgozó munkatársaknak is fontos, hiszen amíg két ember között feszültség van, addig a munkahelyi légkör is megsínyli ezt.
A legfontosabb azonban saját lelki egészségünk. A kutatások szerint a megbocsátó emberek boldogabbak, egészségesebbek, nyugodtabbak, nem rágódnak. Éppen ezért gyakori, hogy megbocsátás terápiát tartanak a szakemberek azoknak, akik képtelenek elengedni a sérelmeiket.
Aki pedig úgy véli, továbbra sem bocsát meg, és a fentiek túl bárgyúak ahhoz, hogy a való életben alkalmazhatók legyenek, annak álljon itt Seneca üzenete: Nyugodj meg! Az ellenséged meg fog halni, és neked még a kisujjadat sem kell megmozdítanod ehhez.
Aki pedig emelkedettebb üzenetre vágyik így karácsony táján, annak álljon itt egy idézet a bibliából: “Uram, ha vét ellenem embertársam, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer? Mondom neked – felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.”
Szerző: Sipos Tünde, tréner, Forlong Bt.