A 9. évadot megélt Így jártam anyátokkal máig hatalmas népszerűségnek örvend, pedig a széria 2014-ben véget ért. Mint ismert a sztori szerint Ted Mosby 2030-ban a gyerekeinek meséli el az életét, szerelmeit, kalandjait, amik végül oda vezettek, hogy végül megismerkedett az édesanyjukkal. Persze a főszereplők karrierjének alakulására sokan kíváncsiak, így most összeszedtük, mit csinálnak most.
Josh Radnor (Ted Mosby)
Radnor miután elbúcsúzott Ted karakterétől, főszerepet játszott Az Észak és Dél nővérei 2016-os amerikai televíziós sorozatban, amely az Amerikai polgárháború idején játszódik. 2018-ban a Rise című drámasorozatban lehetett látni, aztán 2020 és 2023 között a Vadászok-ban láthatta a közönség. A színésznek természetesen az Így jártam anyátokkal előtt is volt karrierje, 2002-ben például a Broadway-en lépett fel a Diploma előtt színpadi változatában, 2010-ben pedig rendezőként és forgatókönyvíróként debütált. Első vígjáték-drámájával elnyerte a Sundance Filmfesztivál közönség díját is.
Alyson Hannigan (Lily Aldrin)
Alyson Hannigan már a sorozat előtt is kifejezetten híres volt, hiszen az Amerikai pite filmeknek hála már az egész világ ismerte. Sőt, 1997-től a Buffy, a vámpírok b rémében is szerepelt, így, amikor Lily Aldrinként feltűnt a HIMYM-ben már egyáltalán nem volt ismeretlen arc a nézők számára. A sorozat óta kevésbé népszerű szerepekben lehetett látni, viszont 2023-ban az amerikai Dancing with the Stars 32. évadában versenyzett, ahol végül partnerével az ötödik helyet tudták megszerezni.
Jason Segel (Marshall Eriksen)
Segel karrierje egyértelműen a sorozatnak hála ívelt felfelé, ám a széria befejeztével kevesebb szerepben tűnt fel. Persze szerepelt néhány filmben, de átütő sikernek egyik sem igazán mondható. A színész aztán 2020-ban szerepelt a Dispatches from Elsewhere című televíziós drámában, amit ő maga is készített. 2023-ban pedig Bill Lawrence és Brett Goldstein közreműködésével megcsinálták a Direkt terápia című sorozatot, melyben Segel egy gyászoló terapeutát alakít, aki úgy dönt, drasztikusan bekapcsolódik a páciensei életébe. A sorozatnak hála a színész aztán megszerezte az első Emmy-és Golden Globe jelölését is.
Neil Patrick Harris (Barney Stinson)
Neil Patric Harris már a HIMYM előtt is impozáns karriert futott be, hiszen számos filmben és televíziós sorozatban tűnt fel, sőt a Broadwayen is lehetett látni, mielőtt elvállalta volna Barney Stinson szerepét. Ennek ellenére a nőfaló Barney hozta el számára a világhírt. Harris aztán Barney szerepét meg is ismételte az Így jártam apátokkal című spin offban, 2022-ban pedig az Újra szingli című minisorozatban láthatta a közönség. A színész 2014 óta házas, de már hosszú évek óta egy párt alkot David Burtkával, akivel közösen nevelik az ikreiket, Harpert és Gideont.
Cobie Smulders (Robin Scherbatsky)
Smulders számára egyértelműen az Így jártam anyátokkal hozta el a világsikert, bár korábban is feltűnt néhány sorozatban és filmben egyaránt. 2012-től például a Marvel-moziuniverzum több filmjében is szerepelt, ugyanis ő alakította Maria Hill ügynököt. Lehetett látni a Bosszúállókban, az Amerika Kapitány: Tél katonája című filmben, a Bosszúállók: Ultron korában, aztán a Végtelen háborúban, valamint a Pókember: Idegenben gárdájában is ott volt. 2017 és 2019 a Friends from College című sorozatban szerepelt, 2022-ben pedig megismételte Robin szerepét az Így jártam apátokkal című szériában.
Forrás: US Magazine
Szerző: G.P.