A kiégés nem szektorhoz kötött jelenség, és egyre nagyobb az érintettek köre. Kérdés, mit tehetnek a munkáltatók, hogy segítség a dolgozóikat.
A kiégést (burnout), mint fogalom először 1974-ben fogalmazta meg egy német származású, amerikai pszichoanalitikus, Herbert Freudenberger. Akkor még úgy gondolták, hogy ez a jelenség a szociális, illetve az egészségügyi dolgozókat (pl. ápolókat és orvosokat) érinti, de egy idő után körvonalazódott, hogy ez nem feltétlenül kapcsolódik egy adott szakmához.
Most már elmondhatjuk, hogy nem csak azoknál jelentkeznek a kiégés jelei, akik emberekkel foglalkoznak, hanem tényleg minden szektorban van rá példa. Annak ellenére, hogy 2019 óta a WHO (World Health Organization – Egészségügyi Világszervezet) a kiégés-szindrómát hivatalosan is betegségként tartja számon, mégsem nő radikálisan azon érintett személyek száma, akik segítséget kérnek. Ennek ellenére egyre több vállalat (jórészt a nagyvállalatok) magukra ismertek a probléma kapcsán, és különböző segítő jellegű programokat szerveznek alkalmazottjaik számára, hogy elkerüljék náluk a kiégés megjelenését.
Amikor több, mint a megélhetés
Bár nem mindenkinél mondható el, mégis a kiégés nagyszámban azoknál jelentkezik, akik számára a munka kulcsfontosságú tényezőt tölt be az életben, és nem csak a megélhetésre szolgál.
Ha hosszútávon, szenvedéllyel, sokszor a magánéletet háttérbe szorítva végzik munkájukat, az hamarabb kiégéshez vezet, mint gondolnánk. Ez kevésbé érinti azokat, akik a munkát úgy fogják fel, mint egy kötelező tényező, amivel pénzt keresünk, amit végül a kötelezettségek befizetése mellett saját magunk töltekezésére használunk fel. Ezzel a gondolatmenettel nehezebben juthat el oda valaki, hogy nem látja értelmét annak, amit csinál, hiszen itt a munka csak egy eszközt szentesít meg, és nem magát az életet. Érdemes priorizálni tehát, és tisztában lenni azzal, hogy mi célból végezzük az adott munkát. Ha sikerül a fókuszt, és azzal együtt az egyensúlyt megtartani, akkor könnyebben kerülhető el az a helyzetet, amikor már semmi értelmét nem látja az ember annak, amivel foglalkozik.
Ha a kiégés tünetei (pl. állandó fáradtság, kedvtelenség, céltalanság, energiavesztés) időben észlelik, az nagyot segíthet a továbbiakban.
Fontos tudni, hogy ezek részei lehetnek a nehéz hétköznapoknak vagy időszakoknak is, ám konstans jelenlétük határozottan vészjelzésnek vehető. A változások megfigyelése és felismerése kiemelt fontossággal bír tehát, főleg, ha drasztikus átalakulás észlelhető. Ahhoz, hogy ezek ne hatalmasodjanak el, és ne legyen még nehezebb a helyzet, érdemes elgondolkozni a mihamarabbi változtatáson, hiszen akár olyan súlyosabb mentális betegséghez is vezethet a kialakult szituáció, mint a depresszió. Ekkor segíthet, ha több időt szentelünk annak, amit igazán szeretünk, és, ami kikapcsol bennünket. Legyünk együtt a családunkkal, barátainkkal, és szervezzünk olyan programokat, amik feltöltenek bennünket. Keressünk olyan hobbit, amiben megtaláljuk örömünket, és igyekezzünk a begyűjtött energiánkból a munkánkra is tartalékolni. Ha mindez már nem segít, akkor bátran forduljunk szakemberhez, hiszen tökéletes első lépés lehet ez is afelé, hogy a kiégés ne jelenjen meg, vagy ne hatalmasodjon el rajtunk.
Szerző: I.A.
Fotó: Envato