Back office

Vezénylés közben oltatta be magát Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar szabadtéri ingyenes koncertjén, a budai Tabánban kapta meg harmadik oltását Fischer Iván. A koronavírus járvány elleni védekezés fontosságát hangsúlyozó akcióhoz a zenekar tagjai is csatlakoztak.

Csökkent az álláskeresők száma

A regisztrált álláskeresők száma a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent.

A vakcinahiány miatt késleltetik a harmadik oltás beadását Olaszországban

A harmadik adag védőoltás helyett a római kormány a védettségi igazolás érvényességének hosszabbítását tervezi.

Jól halad a high-tech harcjármű-gyár építése Zalaegerszegen

A Zalaegerszegen mintegy 60 milliárd forintból épülő Lynx-üzem félezer munkahelyet teremt, ahol a világ legmodernebb harcjárműveit gyártják majd.

Megmentette a szezont a belföldi turizmus Franciaországban

A korán bevezetett korlátozó intézkedéseknek és annak, hogy a franciák 85 százaléka az országban nyaralt - sikerült megmenteni a turizmust.

A románok ötöde tervez külföldi munkavállalást

A szándék okának a külföldre készülők 37 százaléka az alacsony béreket jelölte meg, 20 százalékukat a fejlettebb országok életvitele vonzza.
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor Ön a weboldalunkat meglátogatja. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmét arra, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogja tudni kielégítően használni.


Összes tiltása
Összes engedélyezése