Back office
Back office
A hónap végéig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója díjra
Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját, a közlemény szerint kiemelten fontos, hogy a munkáltatók az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezeljék, megtartásuk,...
80 százalékos védettséget vár el dolgozóitól az orosz felsőoktatás
A szaktárca azt is tanácsolja, hogy csak azok nyerhessenek kollégiumi elhelyezést, akiknek igazolásuk van az oltásról vagy felépültek a betegségből.
Környezetbarát zacskókat vezet be a Tesco
A zacskók legalább 20 százalékban újrahasznosított hulladékot tartalmaznak, és a korábbiakhoz képest kétszer annyi árut lehet beléjük pakolni.
Növelni kell a sokszínűséget a tőzsdén szereplő cégeknek Amerikában
A cégek vezetőségébe négy-öt éven belül legalább egy nőt, és egy egy alulreprezentált kisebbség tagját kell kinevezni.
Év végéig felére csökkent a reprezentáció utáni adóteher
A kedvezmény december végéig van érvényben.
A munkaerőhiány miatt újra nyit Új-Zéland
Súlyos munkaerőhiányban szenved a tejipar, a kertészet, a szolgáltatások, az egészségügy, de a kormány csak a fokozatos nyitást engedi.










