Miközben a hirdetések finomabbnál finomabb édességeket és junk-foodot etetnének velünk nagy mennyiségben, az ellenoldalon egészségünk őrzői kongatják a vészharangokat. Ugyanezen a piacon egészségvédő, esetleg fogyasztó termékeiket, szolgáltatásaikat kínálva, vagy egyszerűen csak szakmai elhivatottságból. Professzor Doktor Wilhelm Mártával, (PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet) már több aspektusból is vizsgáltuk a túlsúly témakört, ezúttal újabb kérdések is szóba kerülnek.

Azt gondolnánk, hogy a túlsúly magánügy, ugyanakkor a téma egy fokkal árnyaltabb ennél. Lehet, hogy inkább kettővel. A fenti rövid összefoglalóból kiindulva, miszerint egyszerre tömnénk is magunkat és címlapfotó testet is szeretnénk, lehetőleg a kettőt egyszerre, tudjuk, hogy hányféle egészségügyi kockázatot rejt mindkettő, ha nem figyelünk oda eléggé.

Mondanunk sem kell, hogy az állatok, a természeti népek körében alapvetően nem jellemző az elhízás. Az élőlények elegendő táplálékot vesznek magukhoz, többnyire nem szükséges elraktározni azt sem kívül, sem belül. Terepen viszonylag ritka a hűtőszekrény, egy-egy adaggal pedig egy-két étkezés kalóriabevitelét lehet fedezni, a fennmaradó időszakban pedig újra élelem után kell nézni. Ez alól csak a hideg télre készülés a kivétel embernél is és állatnál is. Na de hol van az már? Ha valaki túleszi magát és hízni kezd (még ha a körülmények lehetővé teszik is), legközelebb nem lesz elég fürge, hogy zsákmányt ejtsen, vagy elszaladjon, ha menekülésre kerül a sor. A génjeit sem lesz módjában továbbörökíteni és így tovább. 

Az elhízást kizárólag az emberi társadalmak (ember és állat esetén egyaránt), a kényelmi tényezők teszik lehetővé.

Testalkatunk genetikai adottságaink, hormonrendszerünk függvénye is, ezek egy részét tehát hozzuk, egy része pedig azon múlik, mennyire figyelünk oda táplálékunk minőségére, mennyiségére, mennyire vagyunk fizikailag aktívak stb.

A tudomány mai állása és a WHO szerint testünk szerkezete 60%-ban az életmódunkon múlik.

 A kulturális közeg, a mikrokörnyezet, amiben élünk, tovább árnyalja a kérdést, például megengedhetjük-e magunknak, hogy megválogassuk, mit eszünk, illetve, hogy pszichikailag mit sulykolnak belénk. „Jaj de sovány vagy, egyél még”, halljuk eleget, vagy éppen az ellenkezőjét: „ideje lenne már lefogynod!” „Nálunk a családban mindenki így néz ki, nem tehetünk róla”… Ugye ismerős? Mindeközben az egyéni belső motivációval ezek a külső elvárások nem biztos, hogy fedésben vannak: mert szeretnénk ugyan álomtestet, de enni még jobban szeretnénk, és csak azért se fogyunk le, ha mások ezt várják is! Esetleg éppen pont azért rohanunk el azonnal szálkásodni, mert valaki megjegyzést tett ránk, és nehogy már ne akarjunk azonnal megfelelni és tökéletesek lenni! Satöbbi. Ez még mindig csak a jéghegy csúcsa.

Ennek alapján gondolhatnánk, hogy igen, az, hogy mennyit eszem, hogy nézek ki, hogy megteszem-e a tőlem telhetőt a kondíciómért, kizárólag magánügy, és mi köze ehhez bárkinek is? Ugyanakkor, ha a fenntarthatóság szempontjából is vizsgáljuk a kérdést, ha önmagunkra nem puszta individuumként, hanem a közösség részeként tekintünk, ha figyelembe vesszük, hogy a (megehető) javak száma nem végtelen, hogy mindannyian ugyanabból a készletből (v)esszük el a magunkét… Hogy amennyivel többet eszünk (még ha egyébként a körülményeink tükrében éppen meg is tehetjük), az valahonnan, valakinek esetleg hiányzik… Vagy hogy egy idő után nem feltétlenül biztos, hogy természetes és adott lesz az alapvető élelmiszerek biztosítottsága, ahogy sok helyen ma sem az… 

Nos, innen nézve a túlsúlyom egyéb kérdéseket is felvet. Érdemes megfontolni, hogy a WHO statisztikái szerint a túlsúly és ezzel együtt a mozgáshiány a második a világ haláloki ranglistáján. Hát kell ez nekünk?

Szerző: B.E.

#fenntarthatosag #egeszseg #fogyasztoitarsadalom #eletmod