Fogadjunk, hogy ezt a kérdést a nők vették magukra, mert ma, a 21. században még mindig az az uralkodó nézet, miszerint a nők vállalják a háttérszerepet, a család igazgatását és mondanak le a saját karrierjükről a férjük előmenetele érdekében. Erre cáfol rá az amerikai filmvígjáték, A kezdő (The Intern), amely 2015-ös bemutatása óta mit sem vesztett aktualitásából.

Szakértők szerint a nők vezetővé válási folyamatának kettős természete van. A sikerhez tudni kell, hogy ez a folyamat nem csupán egy belső, egyéni megélési, fejlődési folyamat, ami a folyamatos önfejlesztésről szól. Ugyanolyan súllyal bír emellett az is, hogy a környezet milyen módon ismer el valakit vezetői minőségben; befogadják, elfogadják-e. Van-e hatalma egy nőnek a saját karrierje fölött?

Az említett filmben a talán harmincas éveiben járó Jules mindennapjait a munka teszi ki, az irodában az egyik részlegtől a másikig száguld, mindenhol van egy jó mondata vagy kérdése, nélküle semmi sem működik. Még a raktárban is ő mutatja meg a csomagolóknak, hogyan kell ízlésesen elhelyezni a dobozban a terméket. A végeláthatatlan munkaidő azonban ráül a nő magánéletére, mert ugyan azt gondolnánk, hogy szingli, ez koránt sincs így. Van egy tündéri cserfes kislánya és egy igazi apatípus rendes férje, aki anyaként is funkcionál: ő maradt otthon a gyermekkel, ő viszi a háztartást és még támogatja is a feleségét.

Bár a fiatal nőnek folyamatosan lelkiismeretfurdalása van, hogy nagyon kevés időt tölt a családjával, mégsem tud szabadulni a másik „gyermekétől”, a vállalatától. Közben a befektetői nyomást gyakorolnak rá, hogy adja át a cég vezetését egy külső személynek, mert úgy érzik, nem tud megbirkózni a hirtelen hatalmasra nőtt vállalkozás irányításával. Jules elgondolkozik a javaslaton, és keresi is az utódját, már csak azért is, mert azt gondolja, így több időt tölthet a családjával. Ugyanis közben arra is rájön, hogy szeretett férje megcsalja. Márpedig ő nem ezt akarta.

Van a filmben egy visszatérő mondat, ami kétszer is elhangzik, hogy jól meg tudjuk jegyezni: amikor Jules kijelenti, hogy a férje, Matt sokkal tehetségesebb volt a szakmájában, mint ő, mégis feláldozta a karrierjét azért, hogy a felesége kiteljesedhessen. Ott hagyta az állását és beállt 0–24-ben bébiszitternek, ő megy a gyerek farsangjára, ő süti a sütit a születésnapi zsúrokra… és még élvezi is. A filmből nem derül ki, hogy a férfi megbánta-e ezt a döntését.

És itt érdemes megállni egy pillanatra, majd megfogalmazni néhány kérdést. Tényleg fel kell-e adni a hivatásunkat, a szakmánkat a másikért, a családért, esetleg lehet ez önkéntes vállalás is? Miként alakítja a párkapcsolatot, a családi dinamikát, ha nem a nő, hanem a férfi vállalja magára a család menedzselését? Bebetonozott helyzetről beszélünk-e, vagy csak néhány átmeneti évről? Az esetek többségében miért a nők hagynak fel a karrierjükkel, vagy most már egyre több Jules–Matt páros él boldogan?

A film persze happy enddel zárul, de a való életben is garantált a boldog befejezés, ha valaki nem belső meggyőződésből cselekszik?

Szerző: K.T.

Fotó: Envato