Pozitív attitűd
Forrás: Envato

Ha képes vagy erre a 3 dologra, a karriered túléli a járványidőszakot

blank
blank

H I R D E T É S

Válsághelyzetben a munkavállalók előnyére válik például a rugalmasság, a tanulási hajlandóság és a jó kommunikációs készség. Ezek a járvány alatt is elengedhetetlenek ahhoz, hogy ne álljon meg a karrierépítés.

Lassan több mint két évünk volt beleszokni az új helyzethez, melyet a koronavírus-járvány hozott. Ez mind magánéleti, mind munkaügyi szempontból nehéz feladat és sokan vannak, akik máig sem tudták elfogadni a tényt, hogy sok minden merőben más lett. Pedig a karrier építése, a szakmai fejlődés és a kihívásokban való kiteljesedés most sem állhat meg. Mutatjuk, milyen skillek segíthetnek benne, hogy átvészeljük a pandémia nehézségeit, a munka terén.

Rugalmasság

A flexibilitás első helyen áll a szükséges képességek között. Ez azt jelenti, hogy rövid időn belül – vagy még éppen idejében, ha eddig nem sikerült – alkalmazkodni tud a megváltozott keretfeltételekhez. A járvány pedig pontosan ezt követeli meg minden dolgozótól. Akinek sikerül, annak nem csak arra van jó esélye, hogy továbbra is jól el tudja végezni a feladatait, de akár a fejlődés, a feljebb jutás is sikerülhet most.

Alkalmazkodóképesség

Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk tartósan is elfogadni a változásokat. Erre a kompetenciára nagy szükség van, mert a szakemberek jóslata szerint a koronavírus még akár további évekig is velünk maradhat.

Jó kommunikációs készségek

Az egyik legfontosabb szociális készség, hiszen a dialógus a sikeres együttműködés alapja, kollégákkal és ügyfelekkel egyaránt. A járványhelyzet pedig még inkább felerősítette ennek a fontosságát: egyrészt rendkívüli helyzetben különösen nagy a folyamatos kommunikáció iránti igény, másrészt a fizikai találkozások gyakran egyáltalán nem lehetségesek, így a munkavállalóknak hozzá kellett szokniuk a digitális párbeszédformákhoz, melyek sokszor abszolút más jellegűek és különleges érzékenységet követelnek.

A három legfontosabb képességen felül fontos a szervezési készség is, tehát hogy a feladatokat, határidőket, folyamatokat úgy tervezzük meg, hogy saját munkaerőnk minél hatékonyabb legyen. A hatékonyan dolgozók egyébként ésszerűen osztják be idejüket, és mindig egy-egy meghatározott cél lebeg a szemük előtt. Válság idején ez a kompetencia valószínűleg különösen fontos azoknak, akik otthonról dolgoznak, így például a mosás, a porszívózás, a gyerekek ellátása mellett kell figyelniük a munkahelyi feladataikra. Mindezek mellett a tanulási hajlandóság és a jó problémamegoldó képesség is jól fognak jönni, ha sikeresek akarunk lenni karrierünkben, koronavírus-járvány idején, és egyébként is. 

Forrás: https://www.karriere.de/meine-skills/skills-fuer-den-arbeitsalltag-mit-diesen-faehigkeiten-kommen-sie-am-besten-durch-die-coronazeit-/26703472.html

Szerző: T.M.

Fotó: Envato

H I R D E T É S