growth mindset, karrier, tehetseg, motivacio
Fotó: Envato

Mi az a growth mindset, és miért jó?

H I R D E T É S

Önmagában nem minden a tehetség? Ma cikkünkben megmutatjuk, mi az a growth mindset és azt is, hogy ez pontosan miért jó. 

A growth mindset, vagyis a növekedésorientált szemléletmód egy olyan irány, melynek során a fókusz elsősorban

a fejlődésen, a tanuláson, az új kihívások keresésén, valamint a hibákból való okuláson van.

A gondolkodásmód úttörője, Caros S. Dweck úgy véli, hogy önmagában nem minden a tehetség,  az amerikai pszichológusnő szerint csak az számít, hogy az adott személy

elhiszi, hogy sikerülhet. 

A blokkok kialakulása 

Mit mondja, az a személy, aki nem jár sikerrel, gyakran blokkolja magában az érvényesülésre való hajlamot, ugyanis egy rossz gondolkodásmódot rögzít. Akaratlanul is azt feltételezi az illető saját magáról, hogy a képességek és a tehetség adottak, ezáltal korlátozottak is, így pedig csak minimális mértékben fejleszthetők. Ezek az emberek rendre azt hiszik, bizonyos tulajdonságokkal születtek – mint pozitív, mind pedig negatív értelemben –, és úgy gondolják, ezek nagyrészt állandóak is maradnak az élet során. Vagyis

sokan ebből kifolyólag azt gondolják, sikertelenségre vannak ítélve,

pedig valójában csak arról van szó, hogy adott pillanatban az adott dolog nem sikerült, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden törekvés bukással zárul. Ehhez viszont tanulni kell a korábban elkövetett hibákból és hajlandóságot kell mutatni a fejlődésre. 

Mit mond ezzel szemben a growth mindset? 

Ebben lehet segítségre a growth mindset, azaz a növekedési gondolkodásmód. Azok az emberek, akik e gondolkodásmód mentén haladnak, mindig

nyitottak az újra, a fejlődésre, az új kihívásokra, ezen túlmenően képesek okulni a korábban elkövetett hibákból, a tapasztalatokat pedig beépítik a későbbi projektjeik során.

A növekedési gondolkodásmóddal rendelkezők idővel  és persze rengeteg erőfeszítéssel – olyan képességek birtokába kerülhetnek, melyekről előtte nem is álmodtak. Akik alkalmazzák a growth mindset elvét

nagyobb eséllyel fogadják örömmel az akadályokat, hasznosnak találják a visszajelzéseket, a kritikától pedig nem omlanak össze, sőt csak erősíti őket az.

A növekedési gondolkodásmóddal bírók szívesen tanulnak új dolgokat, hovatovább igénylik is az újdonságokat, kreatívak és megállás nélkül a megoldásokat keresik. Ezek az emberek sosem érzik magukat fenyegetve más emberek intelligenciája és sikere miatt, hiszen csakis a saját maguk fejlesztésére összpontosítanak. A mások sikere sokkal inkább inspiráló módon hat rájuk, nem restek csodálni az elért eredményeket. 

Íme, néhány gyakorlati lépés a növekedési gondolkodásmód kialakításához

  • Hidd el, hogy meg tudod csinálni! Mind ismerjük Henry Ford híres mondatát nemde? „Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz” – Nos, ez akár lehetne a napi mantra is. 
  • Vállald felelősséget! Tudnod kell, hogy felelős vagy az életedért, a legtöbbet pedig csak te magad hozhatod ki belőle. Vállald a hibáidat, vond el a tanulságokat, a leckét megtanulva pedig lépj tovább! 
  • Legyél kíváncsi! Fontos, hogy hozzászokj ahhoz az érzéshez, sok mindent nem tudsz és rengeteg mindig új számodra. Bátran tegyél fel kérdéseket, keress információkat, ha valamit nem tudsz. 
  • Kell a kudarc! Minden kudarc egy újabb lépcsőfok a sikerhez vezető úton, szerintünk ezt nem is kell tovább részletezni. 
  • A komfortzónán túl! A fejlődés egyértelműen a komfortzónán túl kezdődik, hiszen ahogy kilépsz oda, egy teljesen új helyzetben találod magad, azonnal meg is találnak majd az új kihívások. A kérdés már csak az, te hogyan fogadod ezeket? 
  • Legyél tisztában az irigységgel! Amikor szembesülsz egy másik sikerével, akkor gondolj arra, hogy az „ő sikerét mintaként használom arra, amit el akarok érni”! Ne pedig arra, hogy, „Bárcsak elértem volna, amit ő”. Az előbbi ugyanis sikerrel sarkall, az utóbbi viszont korlátoz. Használd eszközként a csodálatot, amely elvezet téged is az áhított sikerhez! 
  • Nem csak az eredmény a lényeg! Persze az is nagyon fontos, de útközben azért ne felejtsd el megjutalmazni magad az erőfeszítéseidért és a kitartásodért. 
  • Csak semmi ego! A growth mindset olyan helyzetekbe sodorhat, ahol kevésbé érzed magad komfortosan, így az egód arra ösztönözhet, hogy válaszd inkább a kényelmes, már megszokott szituációkat. Ilyenkor írd felül az egódat és told ki bátran a korlátaidat! 

Oké, és ezután hogyan tovább? 

A szemléletmód megváltoztatása persze nem könnyű: a fenti trükkök bevetésével viszont szép lassan ráérezhetünk és megszerethetjük az újat, ami hosszú távon csak a javunkra válik. A növekedési gondolkodásmód kialakítását ráadásul nagyban segíti az érzelmi intelligencia fejlesztése is, ha ezzel kapcsolatban szívesen olvasnál még akkor tarts velünk, hiszen ezzel kapcsolatban is jelentkezünk hamarosan, itt a Karrier Trend oldalán.

Forrás: Forbes 

Szerző: G.P.
Fotó: Envato

H I R D E T É S