blank

Osztrák elemzők: a koronavírus megváltoztatta az álláskeresési szokásokat

blank
blank

H I R D E T É S

Hogyan befolyásolja a járvány az ausztriai alkalmazottak álláskeresési magatartását? A Karriere.at átfogó elemzéséből nem csak ez derült ki, de megnézték azokat az iparágakat is, amelyek 2020-ban a legjobban szenvedtek, és azokat, amelyek a legkevésbé érezték meg a válságot.

Általában az év eleje abszolút főszezon az állásportálokon. Mint az osztrák honlapon írták, az álláskeresések terén évek óta január első hetére esett a rekordnap. 2020-ban, mint annyi minden más, ez is változott: a legtöbb ember szeptember 24-én keresett munkát a portálon. Ennek oka nem teljesen világos, az elemzők azonban arra emlékeztettek, hogy aznap az osztrák kormány komoly korlátozásokat helyezett kilátásba, a téliszezonra vonatkozóan. Erre biztosan visszavezethető a magas látogatottság.

A koronavírus-válság nagy nyertesei az egyészségügy, a gyógyszeripar és a szociális szféra, legalábbis ami a munkákra való jelentkezést és a munkahelyek számát illeti, biztosan. Nagyon magas volt a képzett munkaerő utáni igény, 2019-hez képest 5,3 százalékkal több álláshirdetést adtak fel ezekben az iparágakban a Karriere.at oldalon. Szintén nagy volt az igény az igazságügyi és a tudományos, valamint kutatói pozíciókban elhelyezkedőkre.

Nem meglepő, hogy a legkevesebb munkahelyet a vendéglátás és a turizmus területén tudták kiírni. 2019-hez képest 37,1 százalékkal csökkent a gasztronómiához kapcsolódó állások száma az oldalon. A koronavírus vesztesei között szerepelnek azok is, akik az asszisztensi vagy adminisztrációs, illetve a HR-, és marketingszférában szerettek volna elhelyezkedni.

Fontos hozzátenni, hogy az osztrák munkaadók igyekeztek az új munkaerő felvétele helyett megtartani az addigi alkalmazottaikat, így jóval kevesebb álláshirdetés is érkezett a karrierportálra.  Február és augusztus között átlagosan körülbelül 40 százalékkal kevesebb munkahelyet hirdettek meg ott.

Ami az álláskereséseket illeti, a legtöbben azért látogattak az oldalra, hogy igazságügyi állást találjanak maguknak, de sokan érdeklődtek az egészségügyi-, gyógyszerész-, valamint szociális munkák iránt is. Harmadik helyen itt a pénzügyi és banki szektor szerepel. A legkevesebben a vendéglátós és idegenforgalmi munkákra kerestek rá.

Forrás: https://www.karriere.at

#ausztria #munkaeropiac #allaskereses #felvetel #allashirdetes

H I R D E T É S